Negyedik

Harry 

Minden érzelmem próbáltam palástolni, akárhányszor a közelembe került Ava. Viszont szánalmasan elbuktam minden egyes alkalommal. Ahányszor belenéztem szikrázó zöld szempárjaiba, szívem eszeveszett mozgásba kezdett, dübörgött és kiakart szakadni helyéről. A régi érzelmeim, amiket azt hittem sikeresen eltemettem most újra feléledtek ezzel megkérdőjelezve saját magamat is. Kiszerettem én valaha is ebből a lányból? A válasz nagyon egyszerű volt. Soha! Elmém éveken keresztül becsapta szívemet, de elég volt egyetlen találkozás is arra, hogy rájöjjek az igazságra.  Az eltelt időszakban egy rémálomban éltem, most viszont itt van mellettem, a nevemet viseli. Persze tudom milyen körülmények között került ismét mellém, kényszerítenem kellett arra, hogy a feleségem legyen egy ostoba szerződés miatt. De mi van, ha az a papír kellett ahhoz, hogy újra  enyém legyen ez a lány? Ha kell felhasználok minden eszközt arra,  hogy magam mellett tartsam, és nem fogok megriadni egyetlen akadálytól sem. Minél jobban elakartam felejteni, most annál jobban megakarom szerezni. Azt akarom, hogy csakis az enyém legyen... Bízom benne, hogy szívünk annyi szenvedés és vágy után végre révbe ér. 

Szórakozottan figyeltem az előttem ülő lányt, aki idegesen lapozgatta a magazinját. Ismét megleptem az itthonlétemmel, viszont most semmilyen hátsószándékom sem volt. A média rám szállt, valamint a kapcsolatunkra, ezért is maradtam itthon. Nem volt kedvem az újabb és újabb kérdésekhez, amik azt taglalják, hogy érdek kapcsolat van csak közöttünk. Pedig ha tudnák, hogy az elején tényleg annak indult. 

- A média kikészít - dőltem hátra a kanapé támlájának fejemet hátravetve. - Szinte ki sem tudok mozdulni semmilyen nyilvános helyre, mert egyből ott vannak a hiénák.

- Hiénák? - vonta fel a szemöldökét, de nem pillantott rám egyetlen egy percre sem az újságból. Érdeklődve figyeltem szemeit, amik a sorok között cikáztak. Észrevétlenül álltam fel helyemről, majd szó szerint mellé huppantam ezzel megugrasztva őt. 

- A fotósokra és riporterekre gondoltam - pillantottam le a kezében tartott újságra. - Nocsak, netalán ez a hülye cikk miatt vagy ennyire ideges? - kérdeztem komolyan, amint elolvastam a rólam szóló újabb pletykát, amit egy modellel való viszonyomról írnak.  Sosem értettem honnan és kitől szedik ezt a sok sületlenséget, egyszer sem jelentem meg sehol ezzel a lánnyal. Sőt, bátran merem állítani, hogy alig két percre találkozhattam vele egyszer egy rendezvényen. De a sok amatőr mindenre kapó újságíró máris többet lát bele a dolgokba. 

- Én...nem... - dadogott zavartan és igyekezett kerülni a pillantásom. 

- Figyelj Ava, ez mind hazugság - hajoltam hozzá közelebb. - Ne aggódj, mostanában nem volt egyetlen egy szaftos sztorijuk sem rólam, ezért ki kellett találniuk valamit. 

- Értem, ha nem gond megyek és átöltözöm. El kell mennem  húgomhoz a kórházba - pattant fel mellőlem, de mielőtt elfuthatott volna ahogyan szokta, ujjaimat csuklója köré fontam és visszahúztam mellém. 

- Elmegyek veled - mosolyogtam a lányra akinek arca lefehéredett másodpercek alatt. - Úgyis olyan régen láttam már. 

- Nem kell, Harry - rázta nemlegesen fejét. - Biztos rengeteg dolgod van hiába maradtál itthon. Elintézem egyedül. 

- Öltözz! - utasítottam. - Ha megfelel 20 perc múlva indulhatunk. 

- Felesleges vitáznom veled, igaz? - sóhajtott megadóan, mire széles mosolyt ölt arcom.  - Esküszöm még egyszer megölsz valakit azzal a mosollyal. 

- Szóval, akkor te is veszélyben érzed magad? 

- Állj le Styles - nevetett feszengve.  - Már nem hat rám - bizonygatta miközben felállt és a szobája felé sietett. 

- Majd meglátjuk Mrs. Styles - kiabáltam utána nevetve. 

Ahhoz képest, hogy régen általában órákig készülődött, most meglepett azzal, hogy hamarabb elkészült mint én. Míg én a csizmám húztam fel, addigra ő már apró táskáját fogta magához és az ajtófélnek dőlve várt arra, hogy elkészüljek. 

- Régen láttalak már öltöny nélkül - mondta kérdő tekintetem láttán. Amióta enyém a vállalat mindig ügyletem arra, hogy a megfelelő öltözetben lássanak, vagyis csak az öltöny jöhetett szóba. Most viszont egy egyszerű fekete nadrág volt rajtam fehér pólóval, felette pedig egy szintén fekete cipzáros pulóvert viseltem. Őszintén nem is figyeltem mit veszek fel, gondolatim inkább akörül forogtak, hogy ismét eltölthetek egy délután Avával. 

- Tudtommal a kórházhoz nem kell kiöltözni - húztam csizmámra a nadrágom ezzel végre elkészülve. - Néha lazíthatok egy kicsit én is. 

- Ez jobban a te stílusod - motyogta az ajtón kifele menet. 

- Tetszik, mi? 

- Ne szállj el magadtól - tolta vigyorgó arcomba tenyerét. - Csak régebben mindig így járkáltál, én azt szoktam meg, nem pedig a pingvinként feszengő éned. 

- Nem feszengek úgy - vágtam grimaszba arcom. 

- Ó, dehogynem - nevetése édes dallamként csenget fülemnek. Oly rég hallottam már ajkai közül önfeledt örömét. 

- Amúgy a húgod jobban van? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni amikor már pár perce csendben ültünk az autóban. 

- Mondjuk inkább úgy, hogy javul - tördelte ujjait idegesen. - A leukémia súlyos betegség. 

- De megvolt a csontvelő átültetés és  szervezete elfogadta a húgod csontvelőjét, ez már egy jó jel - biztattam mosolyogva. 

- Még hosszú út van a felépülésig. Bármi baj megtörténhet még, és amennyire szerencsétlen a családom történni is fog valami. 

- Mindig a rossz oldalát nézed a dolgoknak Ava - szabad kezemet combján pihenő kezére tettem és összekulcsoltam ujjainkat. Meglepve pillantott szemeimre, de tekintetem visszavezettem az útra. - Próbálj meg pozitívan gondolkodni, de ha bármi baj is történne a legjobb orvosokat fogadjuk fel. 

- Nem neked kellene ezeket intézned, hanem az én családomnak - húzta el kezét majd összefonta karjait mellkasa előtt. - A szüleim dolga lett volna, hogy pénzüket a megfelelő helyen tartsák. Nekik kellett volna gondoskodniuk a gyerekük kezeléséről. Erre mit tettek? Eljátszották az összes vagyonunk, engem pedig arra kényszerítettek, hogy a pénzedért cserébe hozzád menjek, csakhogy ők újra pompában élhessenek. 

- Biztos vagyok benne, hogyha nem rólam lett volna szó nem kényszerítenek - morogtam. 

- Kételkedem ebben - sóhajtott. - A pénz elvette az eszüket, egyáltalán nem érdekli őket a gyerekeik élete. Nagy ívben letojják, hogy boldogok vagyunk e vagy sem...

- Boldog leszel - vágtam szavába ingerülten, ujjaim pedig erősen markolták a kormányt. Zavart, hogy még mindig így gondolkodik rólunk, még mindig csak a játékszert látja magában, pedig számomra egyáltalán nem az.

- Már rég elfelejtettem milyen boldognak lenni Harry. Ezzel az állkapcsolattal pedig nem leszek előrébb. 

- Csak bízz bennem - feleltem egyszerűen. Zavartan pislogott szemeimet fürkészve hátha kitudja olvasni szemeimből a mondatomra a válaszokat. Nem szólt semmi, felesleges lett volna. Amíg együtt voltunk megtanulta, hogyha a bizalmát kérem, akkor mindent megteszek azért, hogy be is tartsam szavam. Többféleképpen értelmezhette mondatom, de szívem mélyen remélem, hogy arra gondolt amire én is. Együtt kell boldognak lennünk...

***

Túlságosan ismerősek voltak a rideg fehér falak, amik körbevették a kórház minden szegeltét. Amikor megismertem Avát, rendszeresen jártam el a lánnyal erre a helyre. Sajnos húga akkoriba is eléggé beteges volt, sőt talán állapota rosszabb lehetett a jelenleginél. Tudom, hogy nem könnyű legyőzni ezt a fajta betegséget, de Cleo erős kislány, elképesztő akarattal és önbizalommal. Mikor ránézek húgára, mintha Avát látnám ennyi idősen. Jelleme egy az egyben olyan mint nővéréjé.
Idegesen toporgott Ava testvére ajtaja előtt, kezét többször is ráhelyezte, majd elvette a kilincsről. Hezitálása aggodalommal töltött el, hiszen napok óta arra várt, hogy láthassa a csöppnyi lányt. Tudtam, hogy bűntudata van amiért elhanyagolta miattam, felemésztette saját magát holott engem lehetett csakis okolni mindezért.
Hatalmas tenyeremet az övéire illesztettem, mire meglepetten kapta tekintetét arcomra. Se szó se beszéd nélkül nyomtam le a kilincset, ezzel a lányt majdnem belökve az ajtón. Karjaimat dereka köré fontam, így megtartva testét. Szorosan húztam magamhoz teljesen mellkasomnak feszülve. Éreztem szapora lélegzetvételét egész testemen, amitől borzongás futott végig gerincemen. Hihetetlen volt számomra, hogy képes egyetlen levegővétellel megbolondítani egyes érzékszerveim.
Halk kacaj vonta figyelmem el tökéletes testéről. Fejemet a hang irányába fordítottam, majd egy felettébb mosolygós arccal találtam szembe magam. Apró testét mozgásra késztette és szinte pillanatok alatt termett karjaimba a kislány. Csodálkozva öleltem körbe Cleo-t egy karommal, míg másikkal még mindig nővérét tartottam.
- Harry - kiabálta kacagva Cleo arcát pedig mellkasomra fúrta. Meglepődtem közvetlen viselkedésén hiszen évek óta nem találkoztuk.
- Szia tökmag - tenyeremet feje búbjára raktam, majd óvatosan végigsimítottam kissé ritka tincsei között. Próbáltam felvenni mosolygós álarcom, de valószínű tervem kudarcba fulladhatott, mert Cleo arcán mosolya elhalványult. Nem akartam kimutatni mennyire is fáj őt így látni, ennyire kiszolgáltatottnak. Ő nem ezt a sorsot érdemli, neki is a többi társához hasonlóan kellene élnie. Az ő életében most a vidámságnak, játékoknak és szabadságnak kellene első számúnak lenni, nem pedig egy rettentően ijesztő kórházban tengetni gyermeki napjait.
- Olyan lányos lettél - halkan nevetett, ahogyan apró ujjait fürtjeim közé vezette és meghúzott pár göndörebb szálat.
- Lányos?  - vontam fel a szemöldököm játékosan. - Ilyet nem mondunk egy fiúra, Cleo.
- De hát ez az igazság - tárta szét kicsi karjait nevetve miközben elengedett. - A fiúknak nincsen hosszú hajuk!
- Akkor én kivétel vagyok a temérdek fiú közül - húztam ki magam büszkén, majd elkaptam a nevető kislányt és ölelésembe vontam. - De azért még így is én vagyok az első szerelmed , igaz?
- Ühüm - bólogatott megszeppenve és még mindig csodálkozva húzogatta ujjait tincseim között.
Felnéztem ennek a szépségnek a nővérére, akinek arcán csodás mosoly jelent meg. Szemei csillogtak vigyora alatt, ahogyan engem és húgát figyelte. Oly régóta akartam ezt az arckifejezést, és valójában azt hittem sohasem fogom már látni.
- Hogy érzed magad Tündérem? - guggolt le ő is mellém és karjaimban levő hercegnőt átvette sajátjába.
- A doktornéni azt mondta hamarosan hazamehetek.
- Valóban? Annyira örülök - húzta magához óvatosan.  - Anyáék voltak már ma bent?
- Nem - szomorodott el, majd hátat fordított nekünk és az ágyához sétált. Felálltunk mi is helyünkről és ágya mellé telepedtünk le, egy-egy székre. - Nagyon sok dolguk van mostanában. Van mikor napokig nem jönnek, és Colett-et sem engedik be hozzám. Ava - tekintett könnyes szemekkel nővérére aki azonnal mellé ült és átölelte. -, mi van, ha már nem szeret senki?
- Ne mondj ilyen butaságokat kis szívem - korholta enyhén húgát. - Mind nagyon szeretünk, főleg én és Colett. Nekem te vagy az én angyalom, és nagyon, de nagyon imádlak.
- Jobban szeretsz mint Harryt? - szipogta, de kérdése hallatán mindketten megfeszültünk. Ava ujjai megálltak testvére fejének simogatásában, míg bennem a levegő is bent rekedt. Cleo mindig is herceg és hercegnőnek tekintet minket, akik igaz szerelemben élnek.
- Nem, mivel te a húgom vagy, Harry pedig a férjem. Az ember sohasem szeret senkit sem jobban a saját vérénél - és ebben igaza volt. Szeretem teljes szívemből ezt a nőt, de szeretetem családom iránt erősebb, főleg Gemma iránt.
- Olyan furcsa ez a férj szó - tűnődött el a kislány és mintha  előző hisztijét elfelejtette volna. - Az mit jelent?
Ava kérlelően rám nézett, gondolhattam volna, hogy képtelen húgának hazudni ezért nekem kell helyette.
- Tudod mikor két ember szereti egymást és összeházasodnak, akkor hívják őket úgy, hogy férj és feleség - próbáltam menteni a menthetőt.
- Akkor volt csillogó fehér ruhád - csillant fel a kislány szeme és Avára szegezte őket.
- Nem, nem volt - nevetett a lány, és ölébe ültette a kis beteget.  - Ilyenre nem volt időnk.
- De azt mondtad régebben, hogy  te vagy Harry hercegnője ami azt jelenti, hogy olyan ruhának kellett volna rajtad lenni - Ava arca pipacs vörös lett amint meghallotta ezen szavakat. Belőlem vulkán szerűen robbant ki a nevetés, de sajnos nem tombolhattam ki magam, mivel Szépségem gyilkos pillantásokkal illetett.
- Ez nem vicces Styles - morogta orra alatt. - Sőt, tőled sem szép hallgatózni.
- Nem hallgatóztam, csak meghallottam - vont vállat Cleo.
- Megálltál az ajtóm előtt és meghallottad, mi?
- Nem tehetek róla hogy Louis olyan hangosan nevetett. Kíváncsi lettem - tűnődött el apró ujjait száján doboltatva.
- Ezt te Louis-nak mondtad? - kaptam szám elé kezem kérdésem közben, hogy visszatartsam nevetésem.
Mielőtt még válaszolhatott volna a lány, halk kopogásra lettünk figyelmesek, majd amint nyitódott az ajtó Ava szülei léptek be a helységebe. Megszeppenve figyeltem szüleire, miközben ők is megilletődve néztek idilli helyzetünkre. John volt az ki megtette az első lépést eme kellemetlen helyzet feloldásában, amikor elém sétált és kezét nyújtotta felém.
- Helló, Harry - köszörülte meg torkát.
- Helló - biccentettem majd Ava felé fordultam, aki időközben lerakta testvérét az ágyra és lágy csókot nyomott homlokára.
- Nem is zavarunk titeket - intett aprót fejével az ajtó felé nekem, én pedig engedelmesen követtem utasítását.
- Kislányom, maradjatok nyugodtan - kérlelte édesanyja, de a lány minden izmával megfeszült Caroline közelsége miatt.
- Nem lehet - rázta nemlegesen fejét. - Harry-nek sok dolga van még, majd találkozunk.
- Sok dolgom? - suttogtam fülébe amint mellé értem. Apró sóhaj szakadt fel tüdejében ahogyan rám emelte bánatosan csillogó zöld szemeit, amiktől egyből megértettem hazugsága okát.  Avának fájt, ahogyan a szülei viselkedtek vele az elmúlt pár hónapban. Sosem mutatta ki felém, de tudtam, hogy rettentően neheztel rájuk amiért ráerőltették a velem kötött házasságot.

- Remélem hétvégén ti is megjelentek a közös családi ebéden! - szólt még utánunk Caroline. Ava reménykedve nézett szemeimbe hátha rábír arra,  hogy ellenkezzek szülei akarata ellen, de nem tettem meg. Szükségem volt arra a pár órára,  hogy bizonyítani tudjak mindkettőnk családjának. Szeretem ezt a lányt, és bármi is fog történni a közeljövőben, nem fogom elengedni. Biztos talapzatra akarom állítani a kapcsolatunk ahhoz, hogy a szerződés lejárta után is magaménak tudjam. 

Már csak az eszközöket kell megtalálnom annak érdekében, hogy felolvasszam a lány szívét...

Harmadik

Ava 

A napok elrohantak a fejem felett, és lassacskán kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy Harryvel egy lakáson kellett osztozkodnom. Persze napokig gyötörtem magam, próbáltam ellenállni ennek a képtelen ötletnek, de, mint mindig, most is a családom szava döntött. Bár be kellett látnom, a férfi tartotta a szavát, és tényleg mindent megtett azért, hogy ne érezzem kényelmetlenül magamat, amíg egy fedél alatt kell élnünk. Szinte alig találkoztunk, vagy ha mégis sikerült összefutnunk, udvariasan viselkedett velem, nem próbált semmivel sem felbosszantani, mint azt annyiszor megtette a múltban. Féltem ettől az állkapcsolattól, hiszen szívem egy kis rejtett zugában még mindig élnek a közös boldog emlékeink, viszont megmaradtak mellettük a rossz fájó pillanatok is. Évekkel ezelőtt megfogadtam magamnak, hogy nem hagyom többé befolyásoltatni a szívemet, esélyt sem akarok adni bárkinek is arra, hogy ismét összetörjenek. De álmodni sem mertem arról, hogy pont Harry lesz az, ki újra feltűnik az életemben, pont ő, aki miatt akkori fiatal szerelmes szívem millió darabra hullott.

A mai napom is ugyan olyannak indult, mint a többi amióta itt élek, de ahogy a konyhába léptem, elképzelésem egyből romba dőlt, amint megpillantottam az egy szál boxerben főzőcskéző férfit a konyhapultnál. Élesen szívtam be a levegőt, miközben szemeimmel végigmértem teljes testét. Izmai az évek alatt gyarapodtak, ahogy tetoválásai is, amiket annyira imádtam régen ujjaimmal körberajzolni testén. A helységben halkan szólt a rádió, engem pedig mosolygásra késztetettek mozdulatai, amiket a zene ritmusára hajtott végre. Tökéletes látványt nyújtott minden nő számára ez a férfi, és bevallom, még annyi év után számomra is, de elmém minden szeglete emlékeztetett 2013. február 20- ára. Csak erre az egy napra kell gondolnom, és érzéseim elsüllyednek fekete lelkem legmélyebb bugyraimban. Mert akármennyire is szeretném meglátni a fiúban a jóságot, akárhogy is próbálok érzéseket kisajtolni magamból, az emlékeim nem engednek. Nem engednek érezni az előttem álló férfi felé.

- Jó reggelt - zökkentett ki mély, rekedtes hangja önsajnálatomból, szemeibe tekintettem, amik szórakozottan mosolyogtak vissza rám. Furcsálltam vidám, önfeledt arcát, ahogy boldogan méregetett, s hamar rá kellett jönnöm, hogy rajtam mulat oly vígan.

Még mindig az ajtófélnek voltam dőlve, és szemeim még azóta is tökéletes testét pásztázták minden pillanatban. Éreztem az arcomba tóduló vért, ami miatt biztos vetekedett arcom színe egy érett paradicsoméval, ezért hirtelen kaptam el tekintetem izmairól és szorgosan a fehér konyhapultot kezdtem el bámulni. Halk nevetése megütötte a fülemet, arcom pedig lassan már izzani kezdett a szégyentől.

- Te-e mit keresel itthon? - találtam rá a hangomra, majd erőt vettem testemen, és a pulthoz sétáltam egy pohár narancsléért.

- Szabad vagyok ma - vont vállat, majd testével a pultnak dőlt, és zavarba ejtően figyelte minden mozdulatom. - Talán baj?

- Nem erről van szó - dadogtam zavaromban. Próbáltam minden gondolatom a poharam tartalmára összpontosítani, de kétségbeejtően nehéz volt jelenléte miatt. - Már megszoktam, hogy nem vagy itthon, ennyi.

Szörnyen furcsa volt a helyzet. Amióta házasok vagyunk, sosem töltöttünk egymás társaságában hosszabb időt. Ez az első eset, hogy itthon maradt,  ráadásul egész napra.

- Van valami programod mára? - hirtelen kérdése annyira meglepett, hogy majdnem elejtettem a kezemben levő tárgyat.

- Nincs.

- Nagyszerű. Akkor lassan készülj el. Elmegyünk valahová.

- Eh? - szegeztem tekintetem az előttem álló vigyorgó férfira. - Ketten? Valahová?

- Miért ne? - vonta fel a szemöldökét kérdően. - Néha az utcán is mutatkoznunk kell annak érdekében, hogy hitelesek legyünk.

***

Nem tudom, miért tettem, de belementem ötletébe. Amint a belvárosba értünk és kiszálltunk az autóból, összekulcsolta ujjainkat, s így vonszolt át az emberek tömkelegén. Zavart, nagyon, ahogyan mosolyogva összefűzte ujjainkat, és oly erősen fogta, hogy szabadulni sohase tudtam volna szorításából. Kényelmetlenül éreztem magam ebben a szituációban. Nekem az lenne a dolgom, hogy távol maradjak tőle, de már akkor romba döntöttem tervem, mikor aláírtam a papírokat. Már akkor is tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, de bizakodtam erősségemben és utálatomban a fiú iránt. Viszont mindennek az ellenkezője történt. Amint megpillantottam ismét annyi év után, a régi szenvedély minden előjel nélkül lobbant fel bennem. Próbálom elnyomni, elhessegetni ezeket a kétes érzéseket, de félek minél több időt töltök vele, annál nehezebb lesz majd visszafogni vágyaim.

Egy elegáns és nagyon is ízléses étterem előtt álltunk meg. Úriember módjára kinyitotta előttem az ajtót, majd beengedett maga előtt. Első látásra elvarázsolt a hely szépsége. A bordó árnyalata minden bútordarabon megtalálható volt, ami engem ámulatba ejtett. Aki ismer, tudja, hogy a bordó a kedvenc színem, amit minden öltözetembe próbálok belecsempészni. 

- Szeretném, ha találkoznál valakivel - hajolt fülemhez Harry. Megborzongtam bársonyos hangjától, s még percek elteltével is hangját hallottam csengeni fülemben.

- Mégis kivel?

- Ne kíváncsiskodj annyit, Ava - nevetett gödröcskéit megmutatva. - De hidd el, ez lesz életed legjobb találkozása.

- Honnét vagy ebben annyira biztos? - indultam utána, miközben ő a pult felé sétált.

- Mert ismerlek - zárta le ennyivel a beszélgetést, majd a pénztárnál lévő személyzeti tagnak motyogott valamit, hogy én ne halljam. A lány pillanatok alatt eltűnt a szemeim elől, s helyét máris átvette Harry, csillogó zöld szempárja. Sejtelmes mosolya láttán minden izmom megfeszült, míg tudat alatt próbáltam rájönni meglepetése kilétére. Hiába ismertem a fiút évek óta, személyiségét még mindig fátyolos köd fedte előttem. Kiismerhetetlen volt mind a mai napig. Olykor odaadó és szeretetre méltó tudott lenni minden mozdulatával, de ugyanakkor elviselhetetlen, lekezelő stílusa is felszínre tudott törni. Nem hittem sohasem a kettős személyiségben, de be kell vallanom, Harry Styles azzal rendelkezett.

- Mr. és Mrs Styles, kérem, kövessenek! - csendült fel mögöttem egy hang, mire irányába fordultam. A pultos lány mosolyogva intett maga után, míg Harry ismételten összekulcsolta kezeinket és lépéseivel a lányt követte, engem pedig húzott maga után. Egy eldugottabb box felé vezetett minket, ahol egy nagyon is régi ismerős alakja tűnt föl előttem. Vigyorogva dőlt öltönybe bújtatott testével az asztalnak, míg szemeit egy percre sem vette le rólam. Ajkaim lassan felfele görbültek, ahogyan neki is. Harry, tenyerében levő kezem megszorítottam, és felpillantottam a fiúra. Egy hálás mosolyt intéztem felé, de ő nem érte be ennyivel. Derekamon átfonta egyik kezét és közelebb húzott magához, majd lassan halántékomra nyomta forró ajkait. Amint kiszakadtam öleléséből, egyetlen igaz barátom elé álltam, aki habozás nélkül vont erős karjai közé. Percekig némán álltunk egymás karjaiban, s talán most próbáltuk érintéseinkkel bepótolni az elmúlt három évben keletkezett űrt mindkettőnk szívében.

- Louis - motyogtam arcom nyakába fúrva, tenyereimet pedig mélyen lapockáiba fúrtam.

- Hiányoztál, Napsugár - kuncogott halkan ölelésem erőssége miatt. - Megváltoztál - óvatosan eltol magától és végigmérte külsőm minden szegletét.

- Felnőttem - forgattam meg szemeim játékosan, majd vállába boxoltam.

- Aucs, van, ami sosem változik - kapott tettetett fájdalommal vállához. - És igen, felnőttél. Gyönyörű vagy.

- Te sem panaszkodhatsz. Mi ez az öltöny? - mutatóujjammal végigsimítottam fekete zakója anyagán. Emlékeimben még mindig az a bohókás fiú él, aki minden tanítási napon megnevetettet és sosem félt kimutatni őrült személyiségét. Nem volt olyan, aki törődött valaha is azzal, hogy miként jelenik meg mások előtt. Nála a melegítő és az öltöny egy, és ugyanaz volt. De most egy teljesen új Louis Tomlinson áll előttem, akinek arcáról süt a magabiztosság és komolyság, de ugyanúgy megtalálható vonásaiban régi játékos énje is.

- Tudod, amíg te elbújtál a világ elől és jártad azt, ezzel teljesen kirekesztve régi barátaid - jegyezte meg halkan mondata utolsó felét, - én addig megörököltem apámtól az egyik éttermét. S lám, most itt állsz a saját éttermemben, ami rohadt sok pénzt hoz a konyhámra.

Mindhárman elnevettünk magunkat, s valójában csak akkor tűnt fel ismét Harry jelenléte. Mély rekedt hangja dallamként csengett füleimben, én pedig nem tudtam visszatartani szívből jövő mosolyom. Mindkét fiú elkápráztatott őszinte nevetésével, a helyzet teljesen olyan volt, mintha visszautaztunk volna az időben még a megismerkedésünk elejére.

Pillantásom találkozott Harryével, majd óvatosan csuklóm köré fonta ujjait, ezzel kihúzva Louis öleléséből. Meglepődve álltam előtte, tekintetem ide-oda cikázott a két férfi között.

- Szóval, tetszik a meglepetésem?

- Nagyon - somolyogtam Louisra tekintve. - Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki, de örökké hálás leszek neked ezért.

- Nem, Ava. Nem kell hálásnak lenned - ujjbegyével lágyan cirógatta állam mosolyogva. - Tudom, hogy hiányzott neked Louis, bár sosem mondtad, én mindig is tudtam. Régen elválaszthatatlanok voltatok és csakis miattam történhetett meg, hogy ilyen hosszú időn át nem beszéltetek. De most tessék, helyrehoztam egy hibámat.

- Nem kell helyrehoznod semmit - makacskodtam.

- Oh, Ava, rengeteg mindent kell helyrehoznom. Viszont most menj, beszélgess kicsit ezzel a tökfilkóval - bökött Louis felé, aki középső ujját emelte Harry felé válaszul. - Addig én elintézek pár dolgot. Rendben?

- Ühüm - aprót bólintottam, majd kezet fogott barátommal, nekem pedig egy puszit nyomott fejem búbjára és elhagyta a helyiséget.

Louis fejével az asztalhoz bökött, majd kihúzta nekem a széket. Izgatottan foglaltam helyet, míg ő mellém ült.

- Régen voltunk már így - hangja halk volt, miközben egy cetlire irkált valamit, majd a pincérlánynak adta, aki miután elrakta zsebébe távozott asztalunktól.

- Sajnálom Louis, de akkor úgy éreztem, ez a helyes. Annyira bonyolult lett minden... El kellett mennem - apró ujjaimat tördeltem szinte már roppanásig, amit ő is észrevett, ezért inkább sajátjába vette enyéimet.

- Viszont, most ismét bonyodalomba keverted magad, Ava.

- Nem volt választásom, Louis - néztem kissé mérgesen a fiúra. - Ha nem megyek bele, akkor már kitudja melyik hajléktalan szállón laknánk! Nem a saját érdekeim néztem, hanem a családomét, a testvéreimét.

- Mindig az ő érdeküket nézed. Akkoriban is azt nézted - sóhajtott hangosan és kék szemeit enyéimbe fúrta. - Az életben legalább csak egyszer hozz már saját döntést, Ava! - korholt le, amit nem vettem magamra. Louis ismerte a múltamat és a tetteimet, amiket akkoriban követtem el. - Én melletted álltam volna, ahogyan Harry is.

- Louis - kaptam tekintetem hitetlenkedve a fiúra. - Harry? Most ez komoly? Egyik napról a másikra kidobott. Összetörte a szívemet, egyedül hagyott a fájdalmammal, és olyan teherrel a nyakamon, aminek az elvesztést a mai napig nem tudtam kiheverni. 

- Elképzelni sem tudom, milyen lehetett neked, de azt hiszem, itt lenne az ideje Harryt is beavatni ebbe a titokba. 

- Esélytelen - mélyet sóhajtottam, mielőtt elvettem a tálcáról az italom, amit időközben a lány elénk pakolt az asztalra. - Nem akarom, hogy tudjon róla. Sőt, emlékezni sem akarok arra az időszakra. Hiába való lenne. A szüleim tettek arról, hogy sose találjak rá. 

- Ava... A múltat sohasem fogod tudni elengedni. Főleg nem úgy, hogy Harry felesége lettél - kortyolt italába komor arcmimikával. - Nem fog menni. 

- Ez mind csak látszat, Louis - feleltem magabiztosan. - Egy áll házasság, aminek azonnal vége lesz, ha a családom helyzete helyrejött, és a Harry élete körüli pletykák csillapodnak. 

- Ez nevetséges, már ne haragudj - hajolt arcomhoz közel. - Ez sohase volt állkapcsolat. Te még mindig ugyan úgy szereted azt a fiút, mint évekkel ezelőtt. Jobban ismerlek bárkinél, Ava. A te szíved örökre Styles kezében lesz. 

- De az övé sosem lesz az enyémben. 

- Ezt egy szóval sem mondtam. 

- Viszont ez így van - húztam keserű mosolyra ajkaim. 

- Ha így lenne, most nem ülnél itt - mosolygott sejtelmesen . - Miután te elmentél a városból, sok időt töltöttem Harryvel - kijelentése teljesen meglepett. Régen is eléggé jó viszonyt ápoltak, miután általam megismerkedtek, viszont sosem gondoltam volna Louisról, hogy azok után, amit Harry tett velem, ő a barátja marad. 

- Azok után a barátja tudtál lenni? 

- Ava, sok minden nem úgy történt, ahogy azt te gondolod. Harry szeretett téged, te voltál az élete. 

- Nem tudom elhinni még a te szádból sem, sőt, már tőle is csak hazugságként csengene a fülemben - kiürítettem poharam tartalmát, majd visszahelyeztem az asztalra. - Jobb, ha megyek. 

- Menekülhetsz az igazság elől, de előbb utóbb ki kell nyitnod a szemedet és meglátni! - amint talpra álltunk, karjaiba vont és fülembe suttogta szavait. - Amint meg tudod ismét nyitni a szíved, meglátod mindazt, ami idáig a szemeid előtt volt. Hibát követett el Harry, nem tagadom, viszont afelett sem lehet elsiklani, hogy az Ő szíve is csak érted dobogott, vagy még dobog. Erre már neked kell rájönnöd,  Napsugár. 

Amióta elhagytam az éttermet, szótlanul meredek magam elé. Egy árva hang sem tud felszínre törni torkomból. Folyamatosan Louis utolsó mondatai visszhangoznak fülemben. Félek kinyitni a szememet, nem tehetem meg. A gyermekkoromnak vége, nem lehetek ismét egy gyenge, könnyen sebezhető lány, akit csupán egyetlen szóval eltiporhatnak. Megerősödtem, és vállalnom kell szívtelen életem következményeit. Nem mindenkinek jár boldogság a története végén. Nagyon jól tudom, mi fog következni, amint lejár a szerződésünk Harryvel. Ő ismét kisétál az életemből... Ha hagynám szívemet szabadon szárnyalni újra, félek, most még jobban megsebezne. Igaz, már semmit sem vehet el tőlem, semmit sem tudna már összetörni bennem, de ha az ember kétszer veszítené el ugyanazt a személyt , kibírhatatlan fájdalmakat okozna. 

- Egyáltalán nem volt jó ötlet ez a találkozás, igaz? - Harry megtört hangja megállásra késztetett a szobám ajtaja előtt. Nem mertem megfordulni, féltem a lelkemben dúló érzésektől. Ha hangja ilyen reakciót váltott ki belőlem, félő volt, arca látványa teljesen megsemmisített volna. - Kérlek, szólj hozzám, Ava! - makacs könnycseppem mégis kicsordult szememből, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan kaptam kezem szememhez és töröltem le. Hangosan csapódott hátam mögött az ajtó, egyáltalán nem foglalkoztam az illemmel vagy bármi mással. 

Amint megszabadultam a ruháimtól és átvettem pizsamám, az ágyamba vetettem magam. Ki akartam aludni magam. Álmokkal akartam elfeledni az életem. Olyan mezőkön, réteken akartam járni, ahol még ezelőtt sosem. Nem ebben a lakásban akartam élni egy olyan férfival, aki bármelyik pillanatban megkaparinthatja szívemet, majd össze is facsarhatja egyetlen kézmozdulattal. 

Álmom mezejére tértem már majdnem, amikor halk ajtónyitódás csapta meg füleimet. Észrevétlenül süppedtem mélyebbre ágyneműmben, amint megéreztem magam mellett meleg testét. Légzésem próbáltam még mindig egyenletesen venni, mintha aludnék, de vadul dübörgő szívem simán elárulhatott volna, amint hozzámér. Majdnem megugrottam, ahogyan hideg ujjait végighúzta szabad vállamon. Éreztem, amint hátamnak simul, majd egyik karját fejem felé helyezi,  míg másikkal átöleli derekam. 

- Rettentően féltem, hogy többé nem lesz alkalmam látni téged - suttogta halkan vállamnak. Szemeim egyből kipattantak, bár ezeket nem láthatta a sötétnek köszönhetően, valamint annak, hogy háttal voltam arcának. - Az életben néha előfordul, hogy beleesünk egy-egy gödörbe, amiből nem tudunk egyedül kimászni. Sajnos én a legnagyobb gödörbe vetettem magam, amiből még mindig nem sikerült kimásznom. Nélküled nem ment - lehelete, libabőrbe bújtatta testem, tetőtől talpig. - Tudom, hogy haragod már enyhült és talán egyszer megbocsájtasz nekem, de a bizalmadat már elvesztettem, és félek, soha nem kaphatom vissza. Mindig attól féltem, hogy elhagysz, netalán találsz valakit, aki sokkal több szeretet tud adni neked, mint én. De végül gyáva lettem, és én hagytalak el. Sajnálom...

Félt, hogy elhagyom őt, pedig ha tudná, hogy sosem lettem volna rá képes. Nekem ő mindennél és mindenkinél fontosabb volt. De ő tényleg nem törődött velem, csak a saját érzéseivel volt elfoglalva, nem törődve azzal, hogy mások mit élnek át miatta. - De ígérem neked, amint lesz elég bátorságom szemtől szembe beszélni veled, és nem úgy, hogy alszol, mindent elfogok neked magyarázni. Ha akarod, ha nem, mindent el kell mondanom neked, minden titkom és vétkem meg fogod ismerni. Utána már neked kell eldönteni, hogy megéri majd harcolni egy olyan szerelemért, aminek évekkel ezelőtt vége szakadt.

Második

Harry 

Próbáltam a munkámra összpontosítani minden figyelmem,  de akármennyire is akartam, az összes gondoltam messze járt a temérdek céges papírtól. 

Pontosan egy hete és két napja lett a feleségem Ava. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra a lányra, aki attól a naptól kezdve megkapta élete legutáltabb személyét maga mellé. Pontosan tudom mit érez irántam, színtiszta gyűlöletet, ami ellen semmit nem tudok tenni. Évekkel ezelőtt mélyen megbántottam a lányt, kihasználtam, nem törődtem az érzéseivel, csakis a saját fejem után mentem. Már fiatal srácként erős ambícióm voltak, nem féltem elsöpörni az utamba álló személyeket. Sajnos Ava is erre a sorsa jutott. A sikereim érdekében egy áldozat lett, akit ki kellett iktatnom a közelemből, ha feljebb akartam törni. Visszagondolni is szörnyű, mit élhetett át a lány azokban az időkben. Oly ártatlan és szerény volt. Maga volt a megtestesült jóság. Éppen csak betöltötte a 17-et mikor megismertem, bár én sem mondhattam magam öregnek. A 19-dik születésnapomon találkoztam vele először, azon a partin, amit a szüleim rendeztek számomra. Emlékszem megszeppent arcára és arra is, milyen kényelmetlenül érezte magát az elit társaságban. Annyira nem illet oda bájos arcával, és félénk kisugárzásával a hiénaként viselkedő üzletemberek közé! De engem azon a napon elvarázsolt. Mosolya, amiből az őszinte szeretet, valamit boldogság sugárzott, percek alatt kerített hatalmába. Az addig 19 évem alatt sosem gondoltam arra, hogy jön majd egy lány, ki pillanatok alatt elrabolja szívem ugyanúgy, mint a filmekben. 

Viszont az élet nem habos babos, ha lenni akarsz valaki az életben, sok áldozatot kell hoznod. Nos, én kemény áldozatokat hoztam, mindent feltettem a sikerem érdekében. Az érzelmeimet kellett ehhez feláldoznom, de azt hiszem megérte, hiszen itt ülök az elnöki székben, minden megvan, amit valaha akartam. Innen már nincs visszaút, csak egyre feljebb haladhatok, ha igazán jól végzem a dolgomat. 

Sajnálom Avat, amiért ismét miattam kell összetörnie, bár lehet nem fog a nyomás alatt. Megváltozott. A személyisége, amit régen ismertem teljesen eltűnt, helyette egy magabiztos és makacs nőt kaptam, aki harcol az életéért. Tudom, szigorú voltam vele, de valahogyan rá kellett vezetnem a helyes döntésre. Ezzel az állkapcsolattal az ő jövőjét is bebiztosítottam, nem csak az enyémet. Nehéz lesz mindkettőnk számára kezelni a helyzetet a múlt miatt, de én már tovább léptem, s valószínű ő is. Így semmi más dolgunk nincs, csak bájologni a kamerák és az ügyfeleink előtt. Nem kényszerítem másra, csak annyira, amennyit megkövetel tőlünk a látszat házasságunk. 

- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? - Ava szabály szerűen beviharzott az irodámba, feldúlt tekintete egy kicsit meghökkentett, de gyorsan felvettem szokásos rideg álarcom. 

- Nem tudom miért akadtál ki ennyire, de máskor legyél olyan kedves, ne törd be az ajtóm és ne rendezz jelentet az alkalmazottaim előtt - letettem tollam a kezemből, majd hátam székemnek döntöttem. "Feleségem" arca piroslott a dühtől, szemei vadul csillogtak haragjától. Pillanatokra ragadtam le gyönyörű igéző zöld szemeinél, amikben már nem véltem felfedezni azt az ártatlanságot, amit annyira kedveltem benne régen. De nem panaszkodhatok, mert az új tüzes Ava is megmozgatta a fantáziám. 

- Nekem ne akarj parancsolgatni, Harry! - nevem szájából emlékeket idézett elő, csak sajnos nem éppen nyugalomra intő emlékképek voltak ezek. Minél többször hangzott el nevem a szájából, nadrágomba annál jobban nőt a nyomás. Elhessegettem ezeket a gondolatokat, s próbáltam tartani erős tekintetem. 

- Na jó, mondd el mit akarsz, aztán hagyj dolgozni. 

- Ne tettesd a hülyét. Anyád ma felhívott és örömködve közölte, hogy megtalálta a tökéletes lakást számunkra - majdnem elnevettem magam szörnyülködő arcán. Már azt hittem, valami komolyabb baja van, de mint kiderült, ezt az apró titkot tudta csak meg. Lehet szólnom kellett volna neki. 

- Mit hisztizel ezen? Ahhoz, hogy fenntartsuk a látszatot, együtt kell élnünk. Hány friss házaspárt ismersz, akik külön élnek? - vontam fel szemöldököm kérdőn, mire lesütötte szemeit. - Na látod. Ne kombináld túl a dolgokat, Ava. Együtt élünk és ennyi. Neked is meglehet az életed és nekem is. Persze egészséges határokon belül. 

- Ezt hogy érted? - ráncolta össze homlokát, miközben az asztalomra támaszkodott. 

- Ne legyél már buta kislány! - nevettem el magam. - Mindkettőnknek meglehet a saját magánélete, csak próbáljuk titokban tartani. Nem szeretnék olyan cikket olvasni, hogyan csalja meg Harry Stylest a felesége - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe. 

- Egy rohadék vagy - sziszegte összeszorított ajkai közül. - Nem fogok veled összeköltözni! 

- Ava - könyököltem az asztalra, majd ujjaimat összekulcsoltam állam alatt. - Tudom, hogy nem éppen boldog a kapcsolatunk, de gondol át kérlek. 

- Átgondolni? - kérdezte hitetlenkedve. - Mégis mit? Azt, hogy egy kurvának nézel, aki lefekszik mindenkivel? Vagy azt, hogy játsszam meg a boldog feleséget és főzőcskézzek neked a közös otthonunkban, mintha egy rohadtul boldog pár lennénk? Nem... - csapott az asztalra. - Nem leszek ismét egy báb, Harry, nem! - megtört hangja az utolsó ellenkezésnél. Iriszeiben fájdalmat fedeztem fel, mintha csak a 3 evvel ezelőtti lány állna ismét előttem. Tudtam, mennyire is nehezére esik elviselnie engem és, hogy sokat dolgozik a látszat kapcsolatunk fenntartásán, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ekkora fájdalmat jelent neki minden, ami most kettőnk között zajlik. Fel akartam állni a székből, s karjaimba vonni a zavartan pislogó lányt. Addig akartam szorítani magamhoz, míg meg nem nyugszik és vissza nem tér hozzám az a kedves, szerethető, cserfes nő, aki volt. 

De nem tehetem... Számomra és számára már nincs közös jövő megírva. Minden, ami lehet közöttünk csak munka lehet, egy szerződés, ami jól kamatozik mindkettőnknek. Nem az a fajta férfi lettem, aki visszatekint a múltba, és újra akarná élni gyerekkori érzéseit. Felnőttem, s vele együtt az érzelmeim úgy tűntek el szívem minden egyes zugából. Mert ha híres és befolyásos ember akarsz lenni, minden érzést ki kell ölnöd szívedből. Az érzelmek gyengébbé tesznek, legyőzhető emberré. Én változtattam ezen, kegyetlen ellenfél lettem bárki számára. Sorban tiportam el mindenkit, aki az utamba állt, lehetett az férfi vagy akár nő.  A célom mindig elértem, soha senki nem tudott egy csepp érzést is kicsikarni belőlem, eddig. 

Nem tudom, miért, de fáj, ahogy szenvedő szemeibe nézek. Szívem minden dobbanásnál szorít, a lelkem szinte remeg, s mintha minden fájdalmat magam is megtapasztalnék. Szorít belül a fájdalom, s nem tudom hogyan, és miért tört rám ilyen hirtelen. 

- Nem teszek semmi olyat, amivel fájdalmat okozhatnék ismét - lassan toltam el székem az asztaltól. Míg felálltam, tekintetével végig követte minden mozdulatom. Zöld szemeink találkoztak, amint a lány elé álltam. Kezem óvatosan emeltem arcához, és gyengéden füle mögé tűrtem egy kósza tincsét. - Tudom, hogy nehéz neked színlelni ezt a házasságot. Hidd el, ha lenne más választásom, megtenném, de nincs. Csak még egy kicsit bírd ki kérlek, s ha minden megoldódott az üzleti világban, ismét szétválhatnak útjaink 

- Megígéred? - emelte fel könnyektől telt szemeit. Saját magam ellen mentem következő tettemmel, amikor szorosabban fontam kezem dereka köré. Arcát mellkasomba rejtette, ki kezeivel körbeölelte nyakam. Ez a a szituáció lehetett volna meghitt, sőt bensőséges is, ha mindkettőnk elméjébe nem villantak volna fel múltunk képei. Pirosló arccal húzódott el tőlem, nekem pedig máris hiányérzetem támadt. Csuklójánál fogva húztam vissza magamhoz talán egy utolsó ölelésre, amit tőle kaphatok.  

- Csak egy kicsit maradjunk így, nem mindennap lehetünk ilyen nyugodtak - mormoltam hajába, amire egy lágy csókot leheltem. 

- Amit az előbb mondtál a házasságunkról - kissé elhúzódott tőlem pont annyira, hogy szemembe tudjon nézni. - Te ezt így akarod csinálni? Ha már tényleg házasoknak kell mutatkoznunk egy darabig, akkor legalább addig a kis ideig kordában tarthatnád a kis Stylest - markolt kuncogva ingembe. Az előbbi szenvedő légkör teljesen eltűnt. Ava arcáról is sugárzott a vidámság jele. Bár látszott rajta, hogy magára erőltette ezt a mosolyt, mégis felfedeztem ajkain a szokásos megbújó mosolyát. Volt ebben az áll mosolyban igazi érzelem is, ami engem is mosolygásra késztetett. 

- Ha nagyon szeretnéd, betarthatom a házassági fogadalomhoz tartozó "hűséges leszek" részt - kacsintottam rá, mire nevetve hátrahajtotta fejét. 

- Nekem annyi is elég lesz, ha nem előttem mászol rá mindenféle nőre. Valamint nem hozod őket a lakásunkba - kibontakozott karjaimból, az asztalomnak dőlt, majd rám nézett. 

- Én nem bánom, ha egy kicsit türtőztetnem kell magam. Ha te ettől jobban érzed magad, akkor megteszem - álltam szorosan elé. Homlokán a ráncok összeszaladtak, míg arcomon megjelenő mosolyom tanulmányozta. 

- Ne szórakozz velem, Harry - dünnyögte orra alatt. - Ezt még te sem hiszed el. Te, aki híres a nő ügyeiről, lemondana a szexről egy időre? 

- Miért olyan hihetetlen? Tudod milyen vagyok valójából. 

- Nem, Harry - ingatta fejét, s ismét visszatért a nyomasztó légkör közénk. - Nem tudom, milyen vagy. Azt hittem ismerlek, de tévedtem. Amikor elhagytál, rájöttem, sohasem ismertelek. 

Fejét elfordította, s az ablakon át kémlelte a várost. Ellenkeznem kellett volna az ellen, amit mondott, de a szavak nem találtak meg. Egy részemet igenis ismerte. Talán jobban, mint bárki más. Megnyíltam neki, mint még senki másnak, mellette szabadnak éreztem magam, olyan dolgokat tettem vele és mondtam neki, amiket azelőtt senkinek. De mostanra hiába próbálnám meggyőzni arról, hogy voltam vele őszinte, nem hinne nekem. Túlságosan is összetörtem ahhoz, hogy ismét bízni tudjon bennem. Ezert csak magamat okolhatom, minden rossz gondolatért, amit felém intéz, csakis én tehetek. Ezen változtatni nem tudok, s talán már nem is akarok. Lehet így kellett történnie, a sorsunk nem úgy van megírva, hogy mi igazából is egy párt alkossunk. Talán nekünk sohasem kellett volna azon a partin találkozunk. Talán nem kellett volna örökké tartó dolgokat ígérnem neki. 

- Sajnálom - ez volt minden, amit kitudtam bökni a hosszú nyomasztó csönd után. - De azért beköltözöl a lakásba? 

- Mást nem tehetek - vont vállat. - De előre szólok, nem lesz éppen kellemes az együttélés velem - ajkain pajkos mosoly húzódott, ami engem is vigyorgásra ösztönzött ismét. 

- Semmi olyan nem fog történni, amit te nem akarnál, esküszöm - emeltem fel kezeimet védekezőn, mikor dühös íriszeit rám kapta. 

- Meglátjuk - lökte el magát az asztalomtól. Felvette a táskáját, s egy intés kíséretében elhagyta az irodám. 

Hangosan fújtam ki a levegőt tüdőmből, majd elhelyezkedtem ismét a székemben. Az elmúlt pár percben ezerféle érzés és gondolat futott át az agyamban. Minden percben másként gondoltam Avára. Tudom, nem lehetek labilis a közelében, erősnek kell maradnom, ha mindent úgy akarok csinálni, ahogy elterveztem. Viszont roppantul idegesítők azok az érzelmek, amiket kivált belőlem ez a lány, csupán egyetlen nézésével. Az összes erőm arra tettem fel, hogy ellökjem magamtól a lányt, s ismét csak egy eszköz legyen. De amikor a szemeimbe néz, amikor engedi, hogy lássam összetört lelkét, minden gondolatom megváltozik. 

Első

Ava 

Lábaimat idegesen jártattam, miközben apám és nagyapám eszement ötletét hallgattam. Tekintetemmel kerültem őket, s inkább a borús, valamint éppen esős Londont figyeltem az iroda ablakából. Az eső teljesen elmosta előttem a tájat, de engem ez sem tántorított el attól, hogy messze elmerengjek, és szemeim előtt felidézzem innen a pontos kilátást, amit szebb napokon látni lehet ebből a magasából. 

Kizártam elmémből a sok zagyvaságot, amit a családom hordott itt össze-vissza. Próbáltam kívülállóként jelen lenne a teremben, hiába is miattam és miatta volt minden családtag összehívva. Idegeim percről percre feszültek meg, ahogy Apa erélyesebb hangja egyre közelebb csengett fülemhez. 

- Ava! - szólt rám éles hangján, ezzel kirángatva elképzelt világomból. Szikrázó szemeim Apára vezettem, kin a düh jelei tapinthatók voltak. 

- Tessék? - hangom cseppet sem tükrözte a témához való érdeklődésem, lekezelő és nemtörődöm stílusom felszínre tört másodpercek alatt. 

- Jobb lenne, ha figyelnél és részt vennél a beszélgetésben. A jövődről van szó! 

- Már kifejtettem nektek erről a véleményem szépen, sőt, durván is. A válaszom még mindig nem! - nyomtam meg az utolsó szavam. Nem hagyom madzagon húzatni magam és az életemet. 

- Kicsim, kérlek, gondold át jól! Itt nem csak rólad van szó, hanem az egész családunkról - kérlelt a kanapén ülő anyám, akire hitetlenkedve kaptam tekintetem. 

- Anya, te jó isten, tudod mire kéred a lányod? Sosem leszek senkinek a személyes prostija - fontam össze karjaim mellkasom előtt idegesen, és ismét az ablakon tekintettem ki. 

- Senki nem kérte arra, hogy az legyél! - csattant hangosan apám tenyere íróasztalán. - Aláírod a papírokat, mellette leszel fontos eseményeken, ezen kívül semmi más dolgod nem lesz. 

- Semmi más? - ezt még ő sem gondolta komolyan, szerinte mit rejt magában az a szó, hogy Házasság? Mert nem csak egy teadélutánt... - Miért én? Nincs senki más erre a hülye projektre? Én nem leszek a felesége azért, hogy ti több pénzhez juthassatok.

- Itt nem csak rólunk van szó! Te is tudod, milyen anyagi helyzetbe kerültünk az elmúlt pár év alatt, Ava - nagyapa kellemes baronit hangja most a lelkemet törte össze minden szavával. - Gondolj a húgaidra, azt szeretnéd, hogy nélkülözzenek? Ha elveszítünk mindent, nem tudjuk majd kezeltetni Cleot sem. 

Két ikerhúgom a legfontosabb számomra az életemben, Cleo betegsége tényleg sok pénzt öl magába, de akkor sem tudom most őket saját magam elé helyezni. 

- Hidd el, megpróbáltunk mást találni, de ragaszkodtak hozzád - fordult felém anya, sírást színlelő mimikájával. 

- Legalább megtanulsz a nevedhez méltóan viselkedni. Felnősz végre! Elfelejted ezt az álmodozó életed, és végre érett nőként viselkedsz - lépett mellém apa, s maga felé fordított. - Nem nyitok vitát innentől kezdve. A papírok már készen vannak és csak alá kell írnotok. A többi pedig már csak a mi dolgunk. 

- Nem hiszem el, hogy eladjátok a saját lányotok a pénzért! - fakadtam ki mérgesen. - Hogy vagytok erre képesek? És ők sem lehetnek jobbak, ha hozzám kényszerítik őt. 

Apa arca eltorzult, borostás arcán feszültség játszódott végig. Akaratát mindig is érvényesítette mindenki felett, egyedül rajtam, aki mindig is lázadó volt, nem tudta gyakorolni. Most sem akarok engedni, de valahol a szívem mélyén egy hang arra kér, hogy tegyem meg a húgaimért. Ők nem érdemlik meg, hogy nyomorogjanak és hiányt szenvedjenek bármiben is. 

A nyomasztó csendet egy kopogás zavarta meg, ami az iroda ajtaja felől hallatszott. Kihúztam kezem apa kezei közül, és teljes testemmel az ablak felé fordultam, hiszen tudtam, kik jöttek. Hallottam a lépteket a hátam mögül, az ajtó nyitódását és a vendégek üdvözlését, de meg sem fordult fejemben, hogy megforduljak bármennyire is illetlen viselkedés volt részemről. Beszélgetések ütötték meg a fülemet, s párszor nevem elhangzása is eljutott tudatomig. Kizártam ismét mindent magam körül és a lehetséges szökési kísérleteken elmélkedtem. Még nem dőlt el semmi, annyi lenne a dolgom, hogy megfordulok és elsétálok. 

- Tudod, illetlenség nem köszönteni a vendégeket - rekedt bársonyos hangja miatt összerezzentem, de palástolni próbáltam minden érzelmet, mit jelenléte kiváltott belőlem. 

- Csak azokra fordítok némi időt is, akiket kedvelek. Te viszont nem tartozol közéjük. 

- Ugyan, Édes, hamarosan összeházasodunk, lehetnél egy kicsit kedvesebb - éreztem meleg leheletét nyakamba, amire ajkait egy pillanatra rányomta. 

- Ha még egyszer hozzám érsz, esküszöm nem állok jót magamért - markoltam felkarjába. Egy pillanatra szemeit apró kezeimen pihentette, majd visszavezette őket arcomra. A szokásos pimasz mosolya bujkált ajkain, pont olyan, mint mikor tervezett valamit és hamarosan részem is lehetett elméje játékában. 

- Az évek alatt fejlődött a beszéded, Édes - hideg ujjait csupasz tarkómra csúsztatta, s közelebb húzott magához. - Hova tűnt az ártatlan kislány, akit megismertem? 

- Már nem létezik az a lány - arrébb akartam tőle lepni, de ujjait túlságosan is belemélyesztette bőrömbe, ezzel maradásra bírva. - Jobb, ha hozzászoksz az új Ava- hoz, mert a régit soha többé nem fogod látni. 

- Ne mondd, hogy akkora sebet ejtett rajtad a múlt! - vészesen közel hajolt hozzám, míg fogait fülcimpámba mélyesztette. 

- Akadj le rólam, te rohadék! Úgy látszik, semmit sem változtál! - csattant arcán tenyerem, amivel még magamat is megleptem, hát még a körülöttünk levő embereket. - Rohadtul nem fogok hozzád menni! Undorodom tőled... 

Körülnéztem a családomon és az övéin, akik mind meglepve figyelték kirohanásom. Eltoltam Harryt az utamból, s amilyen sebesen csak tudtam, távoztam is az irodából. 

Érzelmek kavarogtak testem minden pontjában. Azt hittem, eltemettem minden érzést, minden boldogságot és fájdalmat, amit a múltunk okozott, de ő képes volt már csak a megjelenésével romba dönteni a magas falakat, amiket magam köré építettem.

- Mondd csak, tudod te mit teszel? - éppen léptem volna a liftbe, mikor rámarkolt csuklómra és visszahúzott, ezzel mellkasának csapódtam. 

- Engedj el, Harry, inkább leszek koldus, mint a feleséged! 

- Igen? Ezt a családodnak is kívánod? Mert, ha te az leszel, akkor ők is! Ezt szeretnéd? - arcán féloldalas mosolya játszadozott, amiért minden nőnemű személy szinte eszét vesztette. 

- Miért akarod ennyire? Neked ebből semmi hasznod nem származik - jártattam idegesen kezeim magam előtt. 

- Semmi előnyöm? Tévedsz, Édes - húzott magához közelebb. - Apa hamarosan visszavonul, de ahhoz, hogy megkapjam az elnöki posztot, rendes családi hátteremnek kell lennem, egy hozzám illő feleség esetleg egy-két poronty. 

- Nem - löktem rajta, amivel arra kényszerült, hogy hátrébb lépjen tőlem. - Ha hozzád is mennék, soha az életben nem feküdnék le veled, nemhogy gyereket szüljek! Eddig csak egy állházasságról volt szó, ne képzeld tovább a dolgokat. Mehetsz és megmondhatod nekik, hogy nem megyek bele ebbe az őrültségbe.

- Azt hiszed, nekem volt választásom? - ingerült tekintete meglepett. - Apa rohadt nagy barátságban apáddal, és amint megtudta, hogy csődbe mentetek kapott is az alkalmon, hogy feleséget szerezzen nekem. Ezzel segíthet rajtam és rajtatok is, hiszen Styles leszel, sok pénzt viszel apádék konyhájára ezzel a szerződéssel. Hidd el nekem, Édes, nem téged választottalak volna, de hajthatatlanok voltak. Amit egyszer a fejükbe vesznek, azt véghez is viszik. Most pedig pattogj vissza a formás kis seggeddel az irodába, és írd alá a papírokat, mára elegem van a hisztis nőkből. 

Fenyegető hangneme szó szerint megrémített. Hatalmas gombóc nehezedett torkomra, miközben arcát figyeltem. Smaragdzöld szemei elfeketedtek, míg száját egy vonallá préselte. A szokásos lenyűgöző megjelenése eltűnt, pedig akármilyen helyzetbe is keveredtünk régen, mindig ügyelt arra, hogy tökéletesen nézzen ki. Most viszont göndör fürtjei ziláltan álltak fején, látszott rajta, hogy többször is áttúrhatta idegességében. Szemei nem csillogtak mint mindig, s telt ajkai sem tűntek most oly vonzónak. 

Lenyeltem a torkomban növekvő gombócot, s magamban húgaim nevét hajtogattam, hogy mindezt értük teszem, főleg Cleo miatt. Ha nem fogadom el Desmond Styles ajánlatát, nem lesz pénzünk és végleg az utcára kerülnék, nem tudnánk húgom méregdrága gyógyszereit beszerezni, ezzel életét veszélybe sodornánk, amit nem tudnák elviselni. Nem lehetek annyira önző, hogy az én lelkemen száradjon egy 8 éves gyermek halála. 

Lábaim maguktól mozogtak vissza az iroda felé. Az életem most fogom tönkretenni azzal, ha aláírom a szerződést. Viszont apának igaza van. Felnőttem és mindig is tudtam, mivel jár a létezésem. Nekem sosem lehet normális életem, mert a rangom, nevem kötöttségekkel jár. Már pólyás koromban el volt döntve a sorsom. Örülhettem, hogy legalább pár év boldogságot és szabadságot kaphattam, de most be kell teljesítenem a sorsom, és megmenteni a családom, valamint a testvéreim. 

Apa ajkain elismerő mosoly villant fel, amint beléptem az irodája ajtaján. Körbetekintettem a jelenlevő családtagjaimon, és a leendő családom tagjain. Pillantásom elindőzött Mrs. Styles arcán. Széles mosoly terült szét száján, míg tetőtől talpig végigmért. Valószínű, ő már a jövőre gondolt, a házasságomra fiával, ami a valaha legrosszabb ötlet a világon. Tudom, hogy Anne reménykedik, de semmi sem lesz már olyan, mint régen. 

Harry elém tolta a házasságunkról szóló papírokat. Kezembe vettem egy tollat, és átolvastam a papír tartalmát. Toll hegyét az ara aláírása helyére tettem, de nem bírtam magam rávenni, hogy leírjam a nevem. Becsuktam a szemem, és egy hangos sóhaj mellett aláfirkantottam a lapot. Remegett a kezem, amint kiesett az íróeszköz ujjaim közül. Nem mertem senkire nézni, mert valószínű egyből kiszúrta volna mindenki könnyes szemeim. 

Vékony kis karok fonódtak karjaim köré, majd testem maga felé fordította. 

- Anniyra örülök, hogy elfogadtad Ava! Hidd el nekem, minden nagyszerűen fog alakulni - mosolyodott el Anne, mikor ráemeltem tekintetem. - Semmitől sem kell félned, én mindig melletted leszek - suttogta fülembe, mielőtt elengedett volna. 

Hangos zsivaj keletkezett a családok között. Mindenki boldog volt, egyedül én akartam eltűnni a világról. 

Tudom, hogy mindez csak egy színjáték. De nehéz lesz úgy eljátszani egy tökéletesen boldog párt, ha a múltunk árnyai mindkettőnk részéről feltörnek, mert temetni lehet érzéseinket, fájdalmainkat, de örökkön-örökké senkinek sem sikerülhet. Egyszer minden ember életében eljön a pont, mikor akarva-akaratlanul megnyitja szíve rejtett zugait, amiben minden keserűségét tárolja. De akkor fel kell készülnünk a további lehetőségekről. Lehet, megnyered a szíved feletti háborút, de az is lehet, hogy veszítesz és akkor nem marad semmi sem abból, ami valaha fontos volt számodra. 

Prológus

Nem féltem semmitől. 

Nem kötődtem semmihez és senkihez.

Mindig azt tettem, amit a szívem diktált. 

Szabad voltam, magam döntöttem a sorsom felől.

Soha nem akartam úgy viselkedni, ahogy ők azt elvárták tőlem. Nem akartam egy eszköz lenni, ami fontos szerepet játszik egy  cél elérésében.

Jelentéktelen voltam mindenki számára addig, míg egy terv el nem kezdett körvonalazódni a fejükben. Míg csak én maradtam kit használhattak saját vágyaik beteljesülésére.

Túl sokat vártak el tőlem. 

Átakartak formálni egy olyan nővé, aki sohasem akartam lenni. 

Beakartak skatulyázni egy név mögé, ami nem illett a személyiségemhez. 

Akaratom ellenére döntöttek az életem további szakaszáról. 

Minden porcikámmal tiltakoztam az engem körülvevő emberek akaratától. Nem akartam, egy átlagos, álmok nélküli ember lenni. Élni akartam az életem, és szárnyalni akartam a célom felé. Látni akartam az élet azon oldalát, amit minden átlagos ember. Járni akartam a városokat, országokat, hogy minél több új dologgal szembesüljek. A végtelennek tűnő tengerpartokon akartam ülni, s csodálni a nap lemenő vagy éppen felkelő sugarait. Új szokásokat akartam elsajátítani más kultúrákból, segíteni akartam az olyan embereken, akik soha nem térhetnek az álmaik útjára. 

A kezembe vettem a sorsomat és megvalósítottam az elképzeléseim. Boldog, vidám és szabad életet éltem úgy, hogy senkinek nem lehetett beleszólása abba, mit miért csinálok. 

Sikerült kikerülnöm az engem körülvevő falak közül, egészen addig, míg nem jött Ő és az ajánlata. 

Amíg nem álltak elém egy abszurd ötlettel, amivel teljesen szétrombolták az addig felépített kis világom. 

Képtelennek tartottam, hogy pont engem akarjon. Nekem akinek semmije nem volt, csak egy név,  ami mögé mindig bújhattam minden kockázat nélkül. Nem voltam híres vagy tehetséges semmiben. Nem voltak nagyra törő terveim soha, csakis a mának és az álmaimnak éltem. Nem kívántam abba a világba élni, amiben a szüleim és a nagyszüleim is éltek. Voltak rajtam kívül ezerszer jobb emberek erre a feladatra, olyanok akik eltűrik, ha ilyen megalázó helyzetbe kerülnek. Olyanok, kik szégyenérzet nélkül képesek élni egy hamis életet csak azért, hogy több pénzhez jussanak. 

Az élet viszont egyszer visszavág a rossz cselekedeteinkért cserébe. Milliószor menekültem meg a bajtól a nevem segítségével, s most ez a név lesz a vesztem, mert ez által kerültem ide ahol most vagyok.

Azon a napon elém álltak azzal az ostoba ötlettel, amivel egy életre tönkretehettek volna. 

Választanom kellett a család és a szabad  élet között. Sohasem gondolkoztam a családom helyzetén, csakis saját magammal törődtem. Egyetlen egy percre sem érdekelt mi történik velük azon az  adott napon, héten vagy évben. Éltem a szerény világomban, ahol csak magam voltam. 

Viszont akkor el kellett gondolkoznom valamin... 

Mennyit jelent nekem a családom? 

Jelentenek  annyit, hogy belemenjek egy  hazugságba, ami által megmenthetem őket?