Harmadik

Ava 

A napok elrohantak a fejem felett, és lassacskán kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy Harryvel egy lakáson kellett osztozkodnom. Persze napokig gyötörtem magam, próbáltam ellenállni ennek a képtelen ötletnek, de, mint mindig, most is a családom szava döntött. Bár be kellett látnom, a férfi tartotta a szavát, és tényleg mindent megtett azért, hogy ne érezzem kényelmetlenül magamat, amíg egy fedél alatt kell élnünk. Szinte alig találkoztunk, vagy ha mégis sikerült összefutnunk, udvariasan viselkedett velem, nem próbált semmivel sem felbosszantani, mint azt annyiszor megtette a múltban. Féltem ettől az állkapcsolattól, hiszen szívem egy kis rejtett zugában még mindig élnek a közös boldog emlékeink, viszont megmaradtak mellettük a rossz fájó pillanatok is. Évekkel ezelőtt megfogadtam magamnak, hogy nem hagyom többé befolyásoltatni a szívemet, esélyt sem akarok adni bárkinek is arra, hogy ismét összetörjenek. De álmodni sem mertem arról, hogy pont Harry lesz az, ki újra feltűnik az életemben, pont ő, aki miatt akkori fiatal szerelmes szívem millió darabra hullott.

A mai napom is ugyan olyannak indult, mint a többi amióta itt élek, de ahogy a konyhába léptem, elképzelésem egyből romba dőlt, amint megpillantottam az egy szál boxerben főzőcskéző férfit a konyhapultnál. Élesen szívtam be a levegőt, miközben szemeimmel végigmértem teljes testét. Izmai az évek alatt gyarapodtak, ahogy tetoválásai is, amiket annyira imádtam régen ujjaimmal körberajzolni testén. A helységben halkan szólt a rádió, engem pedig mosolygásra késztetettek mozdulatai, amiket a zene ritmusára hajtott végre. Tökéletes látványt nyújtott minden nő számára ez a férfi, és bevallom, még annyi év után számomra is, de elmém minden szeglete emlékeztetett 2013. február 20- ára. Csak erre az egy napra kell gondolnom, és érzéseim elsüllyednek fekete lelkem legmélyebb bugyraimban. Mert akármennyire is szeretném meglátni a fiúban a jóságot, akárhogy is próbálok érzéseket kisajtolni magamból, az emlékeim nem engednek. Nem engednek érezni az előttem álló férfi felé.

- Jó reggelt - zökkentett ki mély, rekedtes hangja önsajnálatomból, szemeibe tekintettem, amik szórakozottan mosolyogtak vissza rám. Furcsálltam vidám, önfeledt arcát, ahogy boldogan méregetett, s hamar rá kellett jönnöm, hogy rajtam mulat oly vígan.

Még mindig az ajtófélnek voltam dőlve, és szemeim még azóta is tökéletes testét pásztázták minden pillanatban. Éreztem az arcomba tóduló vért, ami miatt biztos vetekedett arcom színe egy érett paradicsoméval, ezért hirtelen kaptam el tekintetem izmairól és szorgosan a fehér konyhapultot kezdtem el bámulni. Halk nevetése megütötte a fülemet, arcom pedig lassan már izzani kezdett a szégyentől.

- Te-e mit keresel itthon? - találtam rá a hangomra, majd erőt vettem testemen, és a pulthoz sétáltam egy pohár narancsléért.

- Szabad vagyok ma - vont vállat, majd testével a pultnak dőlt, és zavarba ejtően figyelte minden mozdulatom. - Talán baj?

- Nem erről van szó - dadogtam zavaromban. Próbáltam minden gondolatom a poharam tartalmára összpontosítani, de kétségbeejtően nehéz volt jelenléte miatt. - Már megszoktam, hogy nem vagy itthon, ennyi.

Szörnyen furcsa volt a helyzet. Amióta házasok vagyunk, sosem töltöttünk egymás társaságában hosszabb időt. Ez az első eset, hogy itthon maradt,  ráadásul egész napra.

- Van valami programod mára? - hirtelen kérdése annyira meglepett, hogy majdnem elejtettem a kezemben levő tárgyat.

- Nincs.

- Nagyszerű. Akkor lassan készülj el. Elmegyünk valahová.

- Eh? - szegeztem tekintetem az előttem álló vigyorgó férfira. - Ketten? Valahová?

- Miért ne? - vonta fel a szemöldökét kérdően. - Néha az utcán is mutatkoznunk kell annak érdekében, hogy hitelesek legyünk.

***

Nem tudom, miért tettem, de belementem ötletébe. Amint a belvárosba értünk és kiszálltunk az autóból, összekulcsolta ujjainkat, s így vonszolt át az emberek tömkelegén. Zavart, nagyon, ahogyan mosolyogva összefűzte ujjainkat, és oly erősen fogta, hogy szabadulni sohase tudtam volna szorításából. Kényelmetlenül éreztem magam ebben a szituációban. Nekem az lenne a dolgom, hogy távol maradjak tőle, de már akkor romba döntöttem tervem, mikor aláírtam a papírokat. Már akkor is tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, de bizakodtam erősségemben és utálatomban a fiú iránt. Viszont mindennek az ellenkezője történt. Amint megpillantottam ismét annyi év után, a régi szenvedély minden előjel nélkül lobbant fel bennem. Próbálom elnyomni, elhessegetni ezeket a kétes érzéseket, de félek minél több időt töltök vele, annál nehezebb lesz majd visszafogni vágyaim.

Egy elegáns és nagyon is ízléses étterem előtt álltunk meg. Úriember módjára kinyitotta előttem az ajtót, majd beengedett maga előtt. Első látásra elvarázsolt a hely szépsége. A bordó árnyalata minden bútordarabon megtalálható volt, ami engem ámulatba ejtett. Aki ismer, tudja, hogy a bordó a kedvenc színem, amit minden öltözetembe próbálok belecsempészni. 

- Szeretném, ha találkoznál valakivel - hajolt fülemhez Harry. Megborzongtam bársonyos hangjától, s még percek elteltével is hangját hallottam csengeni fülemben.

- Mégis kivel?

- Ne kíváncsiskodj annyit, Ava - nevetett gödröcskéit megmutatva. - De hidd el, ez lesz életed legjobb találkozása.

- Honnét vagy ebben annyira biztos? - indultam utána, miközben ő a pult felé sétált.

- Mert ismerlek - zárta le ennyivel a beszélgetést, majd a pénztárnál lévő személyzeti tagnak motyogott valamit, hogy én ne halljam. A lány pillanatok alatt eltűnt a szemeim elől, s helyét máris átvette Harry, csillogó zöld szempárja. Sejtelmes mosolya láttán minden izmom megfeszült, míg tudat alatt próbáltam rájönni meglepetése kilétére. Hiába ismertem a fiút évek óta, személyiségét még mindig fátyolos köd fedte előttem. Kiismerhetetlen volt mind a mai napig. Olykor odaadó és szeretetre méltó tudott lenni minden mozdulatával, de ugyanakkor elviselhetetlen, lekezelő stílusa is felszínre tudott törni. Nem hittem sohasem a kettős személyiségben, de be kell vallanom, Harry Styles azzal rendelkezett.

- Mr. és Mrs Styles, kérem, kövessenek! - csendült fel mögöttem egy hang, mire irányába fordultam. A pultos lány mosolyogva intett maga után, míg Harry ismételten összekulcsolta kezeinket és lépéseivel a lányt követte, engem pedig húzott maga után. Egy eldugottabb box felé vezetett minket, ahol egy nagyon is régi ismerős alakja tűnt föl előttem. Vigyorogva dőlt öltönybe bújtatott testével az asztalnak, míg szemeit egy percre sem vette le rólam. Ajkaim lassan felfele görbültek, ahogyan neki is. Harry, tenyerében levő kezem megszorítottam, és felpillantottam a fiúra. Egy hálás mosolyt intéztem felé, de ő nem érte be ennyivel. Derekamon átfonta egyik kezét és közelebb húzott magához, majd lassan halántékomra nyomta forró ajkait. Amint kiszakadtam öleléséből, egyetlen igaz barátom elé álltam, aki habozás nélkül vont erős karjai közé. Percekig némán álltunk egymás karjaiban, s talán most próbáltuk érintéseinkkel bepótolni az elmúlt három évben keletkezett űrt mindkettőnk szívében.

- Louis - motyogtam arcom nyakába fúrva, tenyereimet pedig mélyen lapockáiba fúrtam.

- Hiányoztál, Napsugár - kuncogott halkan ölelésem erőssége miatt. - Megváltoztál - óvatosan eltol magától és végigmérte külsőm minden szegletét.

- Felnőttem - forgattam meg szemeim játékosan, majd vállába boxoltam.

- Aucs, van, ami sosem változik - kapott tettetett fájdalommal vállához. - És igen, felnőttél. Gyönyörű vagy.

- Te sem panaszkodhatsz. Mi ez az öltöny? - mutatóujjammal végigsimítottam fekete zakója anyagán. Emlékeimben még mindig az a bohókás fiú él, aki minden tanítási napon megnevetettet és sosem félt kimutatni őrült személyiségét. Nem volt olyan, aki törődött valaha is azzal, hogy miként jelenik meg mások előtt. Nála a melegítő és az öltöny egy, és ugyanaz volt. De most egy teljesen új Louis Tomlinson áll előttem, akinek arcáról süt a magabiztosság és komolyság, de ugyanúgy megtalálható vonásaiban régi játékos énje is.

- Tudod, amíg te elbújtál a világ elől és jártad azt, ezzel teljesen kirekesztve régi barátaid - jegyezte meg halkan mondata utolsó felét, - én addig megörököltem apámtól az egyik éttermét. S lám, most itt állsz a saját éttermemben, ami rohadt sok pénzt hoz a konyhámra.

Mindhárman elnevettünk magunkat, s valójában csak akkor tűnt fel ismét Harry jelenléte. Mély rekedt hangja dallamként csengett füleimben, én pedig nem tudtam visszatartani szívből jövő mosolyom. Mindkét fiú elkápráztatott őszinte nevetésével, a helyzet teljesen olyan volt, mintha visszautaztunk volna az időben még a megismerkedésünk elejére.

Pillantásom találkozott Harryével, majd óvatosan csuklóm köré fonta ujjait, ezzel kihúzva Louis öleléséből. Meglepődve álltam előtte, tekintetem ide-oda cikázott a két férfi között.

- Szóval, tetszik a meglepetésem?

- Nagyon - somolyogtam Louisra tekintve. - Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki, de örökké hálás leszek neked ezért.

- Nem, Ava. Nem kell hálásnak lenned - ujjbegyével lágyan cirógatta állam mosolyogva. - Tudom, hogy hiányzott neked Louis, bár sosem mondtad, én mindig is tudtam. Régen elválaszthatatlanok voltatok és csakis miattam történhetett meg, hogy ilyen hosszú időn át nem beszéltetek. De most tessék, helyrehoztam egy hibámat.

- Nem kell helyrehoznod semmit - makacskodtam.

- Oh, Ava, rengeteg mindent kell helyrehoznom. Viszont most menj, beszélgess kicsit ezzel a tökfilkóval - bökött Louis felé, aki középső ujját emelte Harry felé válaszul. - Addig én elintézek pár dolgot. Rendben?

- Ühüm - aprót bólintottam, majd kezet fogott barátommal, nekem pedig egy puszit nyomott fejem búbjára és elhagyta a helyiséget.

Louis fejével az asztalhoz bökött, majd kihúzta nekem a széket. Izgatottan foglaltam helyet, míg ő mellém ült.

- Régen voltunk már így - hangja halk volt, miközben egy cetlire irkált valamit, majd a pincérlánynak adta, aki miután elrakta zsebébe távozott asztalunktól.

- Sajnálom Louis, de akkor úgy éreztem, ez a helyes. Annyira bonyolult lett minden... El kellett mennem - apró ujjaimat tördeltem szinte már roppanásig, amit ő is észrevett, ezért inkább sajátjába vette enyéimet.

- Viszont, most ismét bonyodalomba keverted magad, Ava.

- Nem volt választásom, Louis - néztem kissé mérgesen a fiúra. - Ha nem megyek bele, akkor már kitudja melyik hajléktalan szállón laknánk! Nem a saját érdekeim néztem, hanem a családomét, a testvéreimét.

- Mindig az ő érdeküket nézed. Akkoriban is azt nézted - sóhajtott hangosan és kék szemeit enyéimbe fúrta. - Az életben legalább csak egyszer hozz már saját döntést, Ava! - korholt le, amit nem vettem magamra. Louis ismerte a múltamat és a tetteimet, amiket akkoriban követtem el. - Én melletted álltam volna, ahogyan Harry is.

- Louis - kaptam tekintetem hitetlenkedve a fiúra. - Harry? Most ez komoly? Egyik napról a másikra kidobott. Összetörte a szívemet, egyedül hagyott a fájdalmammal, és olyan teherrel a nyakamon, aminek az elvesztést a mai napig nem tudtam kiheverni. 

- Elképzelni sem tudom, milyen lehetett neked, de azt hiszem, itt lenne az ideje Harryt is beavatni ebbe a titokba. 

- Esélytelen - mélyet sóhajtottam, mielőtt elvettem a tálcáról az italom, amit időközben a lány elénk pakolt az asztalra. - Nem akarom, hogy tudjon róla. Sőt, emlékezni sem akarok arra az időszakra. Hiába való lenne. A szüleim tettek arról, hogy sose találjak rá. 

- Ava... A múltat sohasem fogod tudni elengedni. Főleg nem úgy, hogy Harry felesége lettél - kortyolt italába komor arcmimikával. - Nem fog menni. 

- Ez mind csak látszat, Louis - feleltem magabiztosan. - Egy áll házasság, aminek azonnal vége lesz, ha a családom helyzete helyrejött, és a Harry élete körüli pletykák csillapodnak. 

- Ez nevetséges, már ne haragudj - hajolt arcomhoz közel. - Ez sohase volt állkapcsolat. Te még mindig ugyan úgy szereted azt a fiút, mint évekkel ezelőtt. Jobban ismerlek bárkinél, Ava. A te szíved örökre Styles kezében lesz. 

- De az övé sosem lesz az enyémben. 

- Ezt egy szóval sem mondtam. 

- Viszont ez így van - húztam keserű mosolyra ajkaim. 

- Ha így lenne, most nem ülnél itt - mosolygott sejtelmesen . - Miután te elmentél a városból, sok időt töltöttem Harryvel - kijelentése teljesen meglepett. Régen is eléggé jó viszonyt ápoltak, miután általam megismerkedtek, viszont sosem gondoltam volna Louisról, hogy azok után, amit Harry tett velem, ő a barátja marad. 

- Azok után a barátja tudtál lenni? 

- Ava, sok minden nem úgy történt, ahogy azt te gondolod. Harry szeretett téged, te voltál az élete. 

- Nem tudom elhinni még a te szádból sem, sőt, már tőle is csak hazugságként csengene a fülemben - kiürítettem poharam tartalmát, majd visszahelyeztem az asztalra. - Jobb, ha megyek. 

- Menekülhetsz az igazság elől, de előbb utóbb ki kell nyitnod a szemedet és meglátni! - amint talpra álltunk, karjaiba vont és fülembe suttogta szavait. - Amint meg tudod ismét nyitni a szíved, meglátod mindazt, ami idáig a szemeid előtt volt. Hibát követett el Harry, nem tagadom, viszont afelett sem lehet elsiklani, hogy az Ő szíve is csak érted dobogott, vagy még dobog. Erre már neked kell rájönnöd,  Napsugár. 

Amióta elhagytam az éttermet, szótlanul meredek magam elé. Egy árva hang sem tud felszínre törni torkomból. Folyamatosan Louis utolsó mondatai visszhangoznak fülemben. Félek kinyitni a szememet, nem tehetem meg. A gyermekkoromnak vége, nem lehetek ismét egy gyenge, könnyen sebezhető lány, akit csupán egyetlen szóval eltiporhatnak. Megerősödtem, és vállalnom kell szívtelen életem következményeit. Nem mindenkinek jár boldogság a története végén. Nagyon jól tudom, mi fog következni, amint lejár a szerződésünk Harryvel. Ő ismét kisétál az életemből... Ha hagynám szívemet szabadon szárnyalni újra, félek, most még jobban megsebezne. Igaz, már semmit sem vehet el tőlem, semmit sem tudna már összetörni bennem, de ha az ember kétszer veszítené el ugyanazt a személyt , kibírhatatlan fájdalmakat okozna. 

- Egyáltalán nem volt jó ötlet ez a találkozás, igaz? - Harry megtört hangja megállásra késztetett a szobám ajtaja előtt. Nem mertem megfordulni, féltem a lelkemben dúló érzésektől. Ha hangja ilyen reakciót váltott ki belőlem, félő volt, arca látványa teljesen megsemmisített volna. - Kérlek, szólj hozzám, Ava! - makacs könnycseppem mégis kicsordult szememből, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan kaptam kezem szememhez és töröltem le. Hangosan csapódott hátam mögött az ajtó, egyáltalán nem foglalkoztam az illemmel vagy bármi mással. 

Amint megszabadultam a ruháimtól és átvettem pizsamám, az ágyamba vetettem magam. Ki akartam aludni magam. Álmokkal akartam elfeledni az életem. Olyan mezőkön, réteken akartam járni, ahol még ezelőtt sosem. Nem ebben a lakásban akartam élni egy olyan férfival, aki bármelyik pillanatban megkaparinthatja szívemet, majd össze is facsarhatja egyetlen kézmozdulattal. 

Álmom mezejére tértem már majdnem, amikor halk ajtónyitódás csapta meg füleimet. Észrevétlenül süppedtem mélyebbre ágyneműmben, amint megéreztem magam mellett meleg testét. Légzésem próbáltam még mindig egyenletesen venni, mintha aludnék, de vadul dübörgő szívem simán elárulhatott volna, amint hozzámér. Majdnem megugrottam, ahogyan hideg ujjait végighúzta szabad vállamon. Éreztem, amint hátamnak simul, majd egyik karját fejem felé helyezi,  míg másikkal átöleli derekam. 

- Rettentően féltem, hogy többé nem lesz alkalmam látni téged - suttogta halkan vállamnak. Szemeim egyből kipattantak, bár ezeket nem láthatta a sötétnek köszönhetően, valamint annak, hogy háttal voltam arcának. - Az életben néha előfordul, hogy beleesünk egy-egy gödörbe, amiből nem tudunk egyedül kimászni. Sajnos én a legnagyobb gödörbe vetettem magam, amiből még mindig nem sikerült kimásznom. Nélküled nem ment - lehelete, libabőrbe bújtatta testem, tetőtől talpig. - Tudom, hogy haragod már enyhült és talán egyszer megbocsájtasz nekem, de a bizalmadat már elvesztettem, és félek, soha nem kaphatom vissza. Mindig attól féltem, hogy elhagysz, netalán találsz valakit, aki sokkal több szeretet tud adni neked, mint én. De végül gyáva lettem, és én hagytalak el. Sajnálom...

Félt, hogy elhagyom őt, pedig ha tudná, hogy sosem lettem volna rá képes. Nekem ő mindennél és mindenkinél fontosabb volt. De ő tényleg nem törődött velem, csak a saját érzéseivel volt elfoglalva, nem törődve azzal, hogy mások mit élnek át miatta. - De ígérem neked, amint lesz elég bátorságom szemtől szembe beszélni veled, és nem úgy, hogy alszol, mindent elfogok neked magyarázni. Ha akarod, ha nem, mindent el kell mondanom neked, minden titkom és vétkem meg fogod ismerni. Utána már neked kell eldönteni, hogy megéri majd harcolni egy olyan szerelemért, aminek évekkel ezelőtt vége szakadt.