Első

Ava 

Lábaimat idegesen jártattam, miközben apám és nagyapám eszement ötletét hallgattam. Tekintetemmel kerültem őket, s inkább a borús, valamint éppen esős Londont figyeltem az iroda ablakából. Az eső teljesen elmosta előttem a tájat, de engem ez sem tántorított el attól, hogy messze elmerengjek, és szemeim előtt felidézzem innen a pontos kilátást, amit szebb napokon látni lehet ebből a magasából. 

Kizártam elmémből a sok zagyvaságot, amit a családom hordott itt össze-vissza. Próbáltam kívülállóként jelen lenne a teremben, hiába is miattam és miatta volt minden családtag összehívva. Idegeim percről percre feszültek meg, ahogy Apa erélyesebb hangja egyre közelebb csengett fülemhez. 

- Ava! - szólt rám éles hangján, ezzel kirángatva elképzelt világomból. Szikrázó szemeim Apára vezettem, kin a düh jelei tapinthatók voltak. 

- Tessék? - hangom cseppet sem tükrözte a témához való érdeklődésem, lekezelő és nemtörődöm stílusom felszínre tört másodpercek alatt. 

- Jobb lenne, ha figyelnél és részt vennél a beszélgetésben. A jövődről van szó! 

- Már kifejtettem nektek erről a véleményem szépen, sőt, durván is. A válaszom még mindig nem! - nyomtam meg az utolsó szavam. Nem hagyom madzagon húzatni magam és az életemet. 

- Kicsim, kérlek, gondold át jól! Itt nem csak rólad van szó, hanem az egész családunkról - kérlelt a kanapén ülő anyám, akire hitetlenkedve kaptam tekintetem. 

- Anya, te jó isten, tudod mire kéred a lányod? Sosem leszek senkinek a személyes prostija - fontam össze karjaim mellkasom előtt idegesen, és ismét az ablakon tekintettem ki. 

- Senki nem kérte arra, hogy az legyél! - csattant hangosan apám tenyere íróasztalán. - Aláírod a papírokat, mellette leszel fontos eseményeken, ezen kívül semmi más dolgod nem lesz. 

- Semmi más? - ezt még ő sem gondolta komolyan, szerinte mit rejt magában az a szó, hogy Házasság? Mert nem csak egy teadélutánt... - Miért én? Nincs senki más erre a hülye projektre? Én nem leszek a felesége azért, hogy ti több pénzhez juthassatok.

- Itt nem csak rólunk van szó! Te is tudod, milyen anyagi helyzetbe kerültünk az elmúlt pár év alatt, Ava - nagyapa kellemes baronit hangja most a lelkemet törte össze minden szavával. - Gondolj a húgaidra, azt szeretnéd, hogy nélkülözzenek? Ha elveszítünk mindent, nem tudjuk majd kezeltetni Cleot sem. 

Két ikerhúgom a legfontosabb számomra az életemben, Cleo betegsége tényleg sok pénzt öl magába, de akkor sem tudom most őket saját magam elé helyezni. 

- Hidd el, megpróbáltunk mást találni, de ragaszkodtak hozzád - fordult felém anya, sírást színlelő mimikájával. 

- Legalább megtanulsz a nevedhez méltóan viselkedni. Felnősz végre! Elfelejted ezt az álmodozó életed, és végre érett nőként viselkedsz - lépett mellém apa, s maga felé fordított. - Nem nyitok vitát innentől kezdve. A papírok már készen vannak és csak alá kell írnotok. A többi pedig már csak a mi dolgunk. 

- Nem hiszem el, hogy eladjátok a saját lányotok a pénzért! - fakadtam ki mérgesen. - Hogy vagytok erre képesek? És ők sem lehetnek jobbak, ha hozzám kényszerítik őt. 

Apa arca eltorzult, borostás arcán feszültség játszódott végig. Akaratát mindig is érvényesítette mindenki felett, egyedül rajtam, aki mindig is lázadó volt, nem tudta gyakorolni. Most sem akarok engedni, de valahol a szívem mélyén egy hang arra kér, hogy tegyem meg a húgaimért. Ők nem érdemlik meg, hogy nyomorogjanak és hiányt szenvedjenek bármiben is. 

A nyomasztó csendet egy kopogás zavarta meg, ami az iroda ajtaja felől hallatszott. Kihúztam kezem apa kezei közül, és teljes testemmel az ablak felé fordultam, hiszen tudtam, kik jöttek. Hallottam a lépteket a hátam mögül, az ajtó nyitódását és a vendégek üdvözlését, de meg sem fordult fejemben, hogy megforduljak bármennyire is illetlen viselkedés volt részemről. Beszélgetések ütötték meg a fülemet, s párszor nevem elhangzása is eljutott tudatomig. Kizártam ismét mindent magam körül és a lehetséges szökési kísérleteken elmélkedtem. Még nem dőlt el semmi, annyi lenne a dolgom, hogy megfordulok és elsétálok. 

- Tudod, illetlenség nem köszönteni a vendégeket - rekedt bársonyos hangja miatt összerezzentem, de palástolni próbáltam minden érzelmet, mit jelenléte kiváltott belőlem. 

- Csak azokra fordítok némi időt is, akiket kedvelek. Te viszont nem tartozol közéjük. 

- Ugyan, Édes, hamarosan összeházasodunk, lehetnél egy kicsit kedvesebb - éreztem meleg leheletét nyakamba, amire ajkait egy pillanatra rányomta. 

- Ha még egyszer hozzám érsz, esküszöm nem állok jót magamért - markoltam felkarjába. Egy pillanatra szemeit apró kezeimen pihentette, majd visszavezette őket arcomra. A szokásos pimasz mosolya bujkált ajkain, pont olyan, mint mikor tervezett valamit és hamarosan részem is lehetett elméje játékában. 

- Az évek alatt fejlődött a beszéded, Édes - hideg ujjait csupasz tarkómra csúsztatta, s közelebb húzott magához. - Hova tűnt az ártatlan kislány, akit megismertem? 

- Már nem létezik az a lány - arrébb akartam tőle lepni, de ujjait túlságosan is belemélyesztette bőrömbe, ezzel maradásra bírva. - Jobb, ha hozzászoksz az új Ava- hoz, mert a régit soha többé nem fogod látni. 

- Ne mondd, hogy akkora sebet ejtett rajtad a múlt! - vészesen közel hajolt hozzám, míg fogait fülcimpámba mélyesztette. 

- Akadj le rólam, te rohadék! Úgy látszik, semmit sem változtál! - csattant arcán tenyerem, amivel még magamat is megleptem, hát még a körülöttünk levő embereket. - Rohadtul nem fogok hozzád menni! Undorodom tőled... 

Körülnéztem a családomon és az övéin, akik mind meglepve figyelték kirohanásom. Eltoltam Harryt az utamból, s amilyen sebesen csak tudtam, távoztam is az irodából. 

Érzelmek kavarogtak testem minden pontjában. Azt hittem, eltemettem minden érzést, minden boldogságot és fájdalmat, amit a múltunk okozott, de ő képes volt már csak a megjelenésével romba dönteni a magas falakat, amiket magam köré építettem.

- Mondd csak, tudod te mit teszel? - éppen léptem volna a liftbe, mikor rámarkolt csuklómra és visszahúzott, ezzel mellkasának csapódtam. 

- Engedj el, Harry, inkább leszek koldus, mint a feleséged! 

- Igen? Ezt a családodnak is kívánod? Mert, ha te az leszel, akkor ők is! Ezt szeretnéd? - arcán féloldalas mosolya játszadozott, amiért minden nőnemű személy szinte eszét vesztette. 

- Miért akarod ennyire? Neked ebből semmi hasznod nem származik - jártattam idegesen kezeim magam előtt. 

- Semmi előnyöm? Tévedsz, Édes - húzott magához közelebb. - Apa hamarosan visszavonul, de ahhoz, hogy megkapjam az elnöki posztot, rendes családi hátteremnek kell lennem, egy hozzám illő feleség esetleg egy-két poronty. 

- Nem - löktem rajta, amivel arra kényszerült, hogy hátrébb lépjen tőlem. - Ha hozzád is mennék, soha az életben nem feküdnék le veled, nemhogy gyereket szüljek! Eddig csak egy állházasságról volt szó, ne képzeld tovább a dolgokat. Mehetsz és megmondhatod nekik, hogy nem megyek bele ebbe az őrültségbe.

- Azt hiszed, nekem volt választásom? - ingerült tekintete meglepett. - Apa rohadt nagy barátságban apáddal, és amint megtudta, hogy csődbe mentetek kapott is az alkalmon, hogy feleséget szerezzen nekem. Ezzel segíthet rajtam és rajtatok is, hiszen Styles leszel, sok pénzt viszel apádék konyhájára ezzel a szerződéssel. Hidd el nekem, Édes, nem téged választottalak volna, de hajthatatlanok voltak. Amit egyszer a fejükbe vesznek, azt véghez is viszik. Most pedig pattogj vissza a formás kis seggeddel az irodába, és írd alá a papírokat, mára elegem van a hisztis nőkből. 

Fenyegető hangneme szó szerint megrémített. Hatalmas gombóc nehezedett torkomra, miközben arcát figyeltem. Smaragdzöld szemei elfeketedtek, míg száját egy vonallá préselte. A szokásos lenyűgöző megjelenése eltűnt, pedig akármilyen helyzetbe is keveredtünk régen, mindig ügyelt arra, hogy tökéletesen nézzen ki. Most viszont göndör fürtjei ziláltan álltak fején, látszott rajta, hogy többször is áttúrhatta idegességében. Szemei nem csillogtak mint mindig, s telt ajkai sem tűntek most oly vonzónak. 

Lenyeltem a torkomban növekvő gombócot, s magamban húgaim nevét hajtogattam, hogy mindezt értük teszem, főleg Cleo miatt. Ha nem fogadom el Desmond Styles ajánlatát, nem lesz pénzünk és végleg az utcára kerülnék, nem tudnánk húgom méregdrága gyógyszereit beszerezni, ezzel életét veszélybe sodornánk, amit nem tudnák elviselni. Nem lehetek annyira önző, hogy az én lelkemen száradjon egy 8 éves gyermek halála. 

Lábaim maguktól mozogtak vissza az iroda felé. Az életem most fogom tönkretenni azzal, ha aláírom a szerződést. Viszont apának igaza van. Felnőttem és mindig is tudtam, mivel jár a létezésem. Nekem sosem lehet normális életem, mert a rangom, nevem kötöttségekkel jár. Már pólyás koromban el volt döntve a sorsom. Örülhettem, hogy legalább pár év boldogságot és szabadságot kaphattam, de most be kell teljesítenem a sorsom, és megmenteni a családom, valamint a testvéreim. 

Apa ajkain elismerő mosoly villant fel, amint beléptem az irodája ajtaján. Körbetekintettem a jelenlevő családtagjaimon, és a leendő családom tagjain. Pillantásom elindőzött Mrs. Styles arcán. Széles mosoly terült szét száján, míg tetőtől talpig végigmért. Valószínű, ő már a jövőre gondolt, a házasságomra fiával, ami a valaha legrosszabb ötlet a világon. Tudom, hogy Anne reménykedik, de semmi sem lesz már olyan, mint régen. 

Harry elém tolta a házasságunkról szóló papírokat. Kezembe vettem egy tollat, és átolvastam a papír tartalmát. Toll hegyét az ara aláírása helyére tettem, de nem bírtam magam rávenni, hogy leírjam a nevem. Becsuktam a szemem, és egy hangos sóhaj mellett aláfirkantottam a lapot. Remegett a kezem, amint kiesett az íróeszköz ujjaim közül. Nem mertem senkire nézni, mert valószínű egyből kiszúrta volna mindenki könnyes szemeim. 

Vékony kis karok fonódtak karjaim köré, majd testem maga felé fordította. 

- Anniyra örülök, hogy elfogadtad Ava! Hidd el nekem, minden nagyszerűen fog alakulni - mosolyodott el Anne, mikor ráemeltem tekintetem. - Semmitől sem kell félned, én mindig melletted leszek - suttogta fülembe, mielőtt elengedett volna. 

Hangos zsivaj keletkezett a családok között. Mindenki boldog volt, egyedül én akartam eltűnni a világról. 

Tudom, hogy mindez csak egy színjáték. De nehéz lesz úgy eljátszani egy tökéletesen boldog párt, ha a múltunk árnyai mindkettőnk részéről feltörnek, mert temetni lehet érzéseinket, fájdalmainkat, de örökkön-örökké senkinek sem sikerülhet. Egyszer minden ember életében eljön a pont, mikor akarva-akaratlanul megnyitja szíve rejtett zugait, amiben minden keserűségét tárolja. De akkor fel kell készülnünk a további lehetőségekről. Lehet, megnyered a szíved feletti háborút, de az is lehet, hogy veszítesz és akkor nem marad semmi sem abból, ami valaha fontos volt számodra.