Második

Harry 

Próbáltam a munkámra összpontosítani minden figyelmem,  de akármennyire is akartam, az összes gondoltam messze járt a temérdek céges papírtól. 

Pontosan egy hete és két napja lett a feleségem Ava. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra a lányra, aki attól a naptól kezdve megkapta élete legutáltabb személyét maga mellé. Pontosan tudom mit érez irántam, színtiszta gyűlöletet, ami ellen semmit nem tudok tenni. Évekkel ezelőtt mélyen megbántottam a lányt, kihasználtam, nem törődtem az érzéseivel, csakis a saját fejem után mentem. Már fiatal srácként erős ambícióm voltak, nem féltem elsöpörni az utamba álló személyeket. Sajnos Ava is erre a sorsa jutott. A sikereim érdekében egy áldozat lett, akit ki kellett iktatnom a közelemből, ha feljebb akartam törni. Visszagondolni is szörnyű, mit élhetett át a lány azokban az időkben. Oly ártatlan és szerény volt. Maga volt a megtestesült jóság. Éppen csak betöltötte a 17-et mikor megismertem, bár én sem mondhattam magam öregnek. A 19-dik születésnapomon találkoztam vele először, azon a partin, amit a szüleim rendeztek számomra. Emlékszem megszeppent arcára és arra is, milyen kényelmetlenül érezte magát az elit társaságban. Annyira nem illet oda bájos arcával, és félénk kisugárzásával a hiénaként viselkedő üzletemberek közé! De engem azon a napon elvarázsolt. Mosolya, amiből az őszinte szeretet, valamit boldogság sugárzott, percek alatt kerített hatalmába. Az addig 19 évem alatt sosem gondoltam arra, hogy jön majd egy lány, ki pillanatok alatt elrabolja szívem ugyanúgy, mint a filmekben. 

Viszont az élet nem habos babos, ha lenni akarsz valaki az életben, sok áldozatot kell hoznod. Nos, én kemény áldozatokat hoztam, mindent feltettem a sikerem érdekében. Az érzelmeimet kellett ehhez feláldoznom, de azt hiszem megérte, hiszen itt ülök az elnöki székben, minden megvan, amit valaha akartam. Innen már nincs visszaút, csak egyre feljebb haladhatok, ha igazán jól végzem a dolgomat. 

Sajnálom Avat, amiért ismét miattam kell összetörnie, bár lehet nem fog a nyomás alatt. Megváltozott. A személyisége, amit régen ismertem teljesen eltűnt, helyette egy magabiztos és makacs nőt kaptam, aki harcol az életéért. Tudom, szigorú voltam vele, de valahogyan rá kellett vezetnem a helyes döntésre. Ezzel az állkapcsolattal az ő jövőjét is bebiztosítottam, nem csak az enyémet. Nehéz lesz mindkettőnk számára kezelni a helyzetet a múlt miatt, de én már tovább léptem, s valószínű ő is. Így semmi más dolgunk nincs, csak bájologni a kamerák és az ügyfeleink előtt. Nem kényszerítem másra, csak annyira, amennyit megkövetel tőlünk a látszat házasságunk. 

- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? - Ava szabály szerűen beviharzott az irodámba, feldúlt tekintete egy kicsit meghökkentett, de gyorsan felvettem szokásos rideg álarcom. 

- Nem tudom miért akadtál ki ennyire, de máskor legyél olyan kedves, ne törd be az ajtóm és ne rendezz jelentet az alkalmazottaim előtt - letettem tollam a kezemből, majd hátam székemnek döntöttem. "Feleségem" arca piroslott a dühtől, szemei vadul csillogtak haragjától. Pillanatokra ragadtam le gyönyörű igéző zöld szemeinél, amikben már nem véltem felfedezni azt az ártatlanságot, amit annyira kedveltem benne régen. De nem panaszkodhatok, mert az új tüzes Ava is megmozgatta a fantáziám. 

- Nekem ne akarj parancsolgatni, Harry! - nevem szájából emlékeket idézett elő, csak sajnos nem éppen nyugalomra intő emlékképek voltak ezek. Minél többször hangzott el nevem a szájából, nadrágomba annál jobban nőt a nyomás. Elhessegettem ezeket a gondolatokat, s próbáltam tartani erős tekintetem. 

- Na jó, mondd el mit akarsz, aztán hagyj dolgozni. 

- Ne tettesd a hülyét. Anyád ma felhívott és örömködve közölte, hogy megtalálta a tökéletes lakást számunkra - majdnem elnevettem magam szörnyülködő arcán. Már azt hittem, valami komolyabb baja van, de mint kiderült, ezt az apró titkot tudta csak meg. Lehet szólnom kellett volna neki. 

- Mit hisztizel ezen? Ahhoz, hogy fenntartsuk a látszatot, együtt kell élnünk. Hány friss házaspárt ismersz, akik külön élnek? - vontam fel szemöldököm kérdőn, mire lesütötte szemeit. - Na látod. Ne kombináld túl a dolgokat, Ava. Együtt élünk és ennyi. Neked is meglehet az életed és nekem is. Persze egészséges határokon belül. 

- Ezt hogy érted? - ráncolta össze homlokát, miközben az asztalomra támaszkodott. 

- Ne legyél már buta kislány! - nevettem el magam. - Mindkettőnknek meglehet a saját magánélete, csak próbáljuk titokban tartani. Nem szeretnék olyan cikket olvasni, hogyan csalja meg Harry Stylest a felesége - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe. 

- Egy rohadék vagy - sziszegte összeszorított ajkai közül. - Nem fogok veled összeköltözni! 

- Ava - könyököltem az asztalra, majd ujjaimat összekulcsoltam állam alatt. - Tudom, hogy nem éppen boldog a kapcsolatunk, de gondol át kérlek. 

- Átgondolni? - kérdezte hitetlenkedve. - Mégis mit? Azt, hogy egy kurvának nézel, aki lefekszik mindenkivel? Vagy azt, hogy játsszam meg a boldog feleséget és főzőcskézzek neked a közös otthonunkban, mintha egy rohadtul boldog pár lennénk? Nem... - csapott az asztalra. - Nem leszek ismét egy báb, Harry, nem! - megtört hangja az utolsó ellenkezésnél. Iriszeiben fájdalmat fedeztem fel, mintha csak a 3 evvel ezelőtti lány állna ismét előttem. Tudtam, mennyire is nehezére esik elviselnie engem és, hogy sokat dolgozik a látszat kapcsolatunk fenntartásán, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ekkora fájdalmat jelent neki minden, ami most kettőnk között zajlik. Fel akartam állni a székből, s karjaimba vonni a zavartan pislogó lányt. Addig akartam szorítani magamhoz, míg meg nem nyugszik és vissza nem tér hozzám az a kedves, szerethető, cserfes nő, aki volt. 

De nem tehetem... Számomra és számára már nincs közös jövő megírva. Minden, ami lehet közöttünk csak munka lehet, egy szerződés, ami jól kamatozik mindkettőnknek. Nem az a fajta férfi lettem, aki visszatekint a múltba, és újra akarná élni gyerekkori érzéseit. Felnőttem, s vele együtt az érzelmeim úgy tűntek el szívem minden egyes zugából. Mert ha híres és befolyásos ember akarsz lenni, minden érzést ki kell ölnöd szívedből. Az érzelmek gyengébbé tesznek, legyőzhető emberré. Én változtattam ezen, kegyetlen ellenfél lettem bárki számára. Sorban tiportam el mindenkit, aki az utamba állt, lehetett az férfi vagy akár nő.  A célom mindig elértem, soha senki nem tudott egy csepp érzést is kicsikarni belőlem, eddig. 

Nem tudom, miért, de fáj, ahogy szenvedő szemeibe nézek. Szívem minden dobbanásnál szorít, a lelkem szinte remeg, s mintha minden fájdalmat magam is megtapasztalnék. Szorít belül a fájdalom, s nem tudom hogyan, és miért tört rám ilyen hirtelen. 

- Nem teszek semmi olyat, amivel fájdalmat okozhatnék ismét - lassan toltam el székem az asztaltól. Míg felálltam, tekintetével végig követte minden mozdulatom. Zöld szemeink találkoztak, amint a lány elé álltam. Kezem óvatosan emeltem arcához, és gyengéden füle mögé tűrtem egy kósza tincsét. - Tudom, hogy nehéz neked színlelni ezt a házasságot. Hidd el, ha lenne más választásom, megtenném, de nincs. Csak még egy kicsit bírd ki kérlek, s ha minden megoldódott az üzleti világban, ismét szétválhatnak útjaink 

- Megígéred? - emelte fel könnyektől telt szemeit. Saját magam ellen mentem következő tettemmel, amikor szorosabban fontam kezem dereka köré. Arcát mellkasomba rejtette, ki kezeivel körbeölelte nyakam. Ez a a szituáció lehetett volna meghitt, sőt bensőséges is, ha mindkettőnk elméjébe nem villantak volna fel múltunk képei. Pirosló arccal húzódott el tőlem, nekem pedig máris hiányérzetem támadt. Csuklójánál fogva húztam vissza magamhoz talán egy utolsó ölelésre, amit tőle kaphatok.  

- Csak egy kicsit maradjunk így, nem mindennap lehetünk ilyen nyugodtak - mormoltam hajába, amire egy lágy csókot leheltem. 

- Amit az előbb mondtál a házasságunkról - kissé elhúzódott tőlem pont annyira, hogy szemembe tudjon nézni. - Te ezt így akarod csinálni? Ha már tényleg házasoknak kell mutatkoznunk egy darabig, akkor legalább addig a kis ideig kordában tarthatnád a kis Stylest - markolt kuncogva ingembe. Az előbbi szenvedő légkör teljesen eltűnt. Ava arcáról is sugárzott a vidámság jele. Bár látszott rajta, hogy magára erőltette ezt a mosolyt, mégis felfedeztem ajkain a szokásos megbújó mosolyát. Volt ebben az áll mosolyban igazi érzelem is, ami engem is mosolygásra késztetett. 

- Ha nagyon szeretnéd, betarthatom a házassági fogadalomhoz tartozó "hűséges leszek" részt - kacsintottam rá, mire nevetve hátrahajtotta fejét. 

- Nekem annyi is elég lesz, ha nem előttem mászol rá mindenféle nőre. Valamint nem hozod őket a lakásunkba - kibontakozott karjaimból, az asztalomnak dőlt, majd rám nézett. 

- Én nem bánom, ha egy kicsit türtőztetnem kell magam. Ha te ettől jobban érzed magad, akkor megteszem - álltam szorosan elé. Homlokán a ráncok összeszaladtak, míg arcomon megjelenő mosolyom tanulmányozta. 

- Ne szórakozz velem, Harry - dünnyögte orra alatt. - Ezt még te sem hiszed el. Te, aki híres a nő ügyeiről, lemondana a szexről egy időre? 

- Miért olyan hihetetlen? Tudod milyen vagyok valójából. 

- Nem, Harry - ingatta fejét, s ismét visszatért a nyomasztó légkör közénk. - Nem tudom, milyen vagy. Azt hittem ismerlek, de tévedtem. Amikor elhagytál, rájöttem, sohasem ismertelek. 

Fejét elfordította, s az ablakon át kémlelte a várost. Ellenkeznem kellett volna az ellen, amit mondott, de a szavak nem találtak meg. Egy részemet igenis ismerte. Talán jobban, mint bárki más. Megnyíltam neki, mint még senki másnak, mellette szabadnak éreztem magam, olyan dolgokat tettem vele és mondtam neki, amiket azelőtt senkinek. De mostanra hiába próbálnám meggyőzni arról, hogy voltam vele őszinte, nem hinne nekem. Túlságosan is összetörtem ahhoz, hogy ismét bízni tudjon bennem. Ezert csak magamat okolhatom, minden rossz gondolatért, amit felém intéz, csakis én tehetek. Ezen változtatni nem tudok, s talán már nem is akarok. Lehet így kellett történnie, a sorsunk nem úgy van megírva, hogy mi igazából is egy párt alkossunk. Talán nekünk sohasem kellett volna azon a partin találkozunk. Talán nem kellett volna örökké tartó dolgokat ígérnem neki. 

- Sajnálom - ez volt minden, amit kitudtam bökni a hosszú nyomasztó csönd után. - De azért beköltözöl a lakásba? 

- Mást nem tehetek - vont vállat. - De előre szólok, nem lesz éppen kellemes az együttélés velem - ajkain pajkos mosoly húzódott, ami engem is vigyorgásra ösztönzött ismét. 

- Semmi olyan nem fog történni, amit te nem akarnál, esküszöm - emeltem fel kezeimet védekezőn, mikor dühös íriszeit rám kapta. 

- Meglátjuk - lökte el magát az asztalomtól. Felvette a táskáját, s egy intés kíséretében elhagyta az irodám. 

Hangosan fújtam ki a levegőt tüdőmből, majd elhelyezkedtem ismét a székemben. Az elmúlt pár percben ezerféle érzés és gondolat futott át az agyamban. Minden percben másként gondoltam Avára. Tudom, nem lehetek labilis a közelében, erősnek kell maradnom, ha mindent úgy akarok csinálni, ahogy elterveztem. Viszont roppantul idegesítők azok az érzelmek, amiket kivált belőlem ez a lány, csupán egyetlen nézésével. Az összes erőm arra tettem fel, hogy ellökjem magamtól a lányt, s ismét csak egy eszköz legyen. De amikor a szemeimbe néz, amikor engedi, hogy lássam összetört lelkét, minden gondolatom megváltozik.